HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

35

2010.01.17. 07:42 AfterMárton

Rambónak jobban ment az ilyesmi. Én legalább 3-szor abbahagytam a seb összevarrását, dühödten dobtam le a tűt, de amikor rájöttem, hogy muszáj végigcsinálni, akkor már a könny csípte a szememet, hogy miért, mi az istenért kell nekem ezzel szenvedni, miért nem halok meg vagy haltam meg, de aztán persze jobb élni talán mégiscsak. Nem tudom, meddig fekhettem ájultan meg lázálomban, de túl sokat nem, úgy láttam, hogy gyakorlatilag még friss a seb, és a friss sebet lehet összevarrni, azt írta az egyik könyvem, és nekem persze voltak hozzá eszközeim, és mint nagy nehezen, több óra alatt kiderült, lelkierőm is. Nem mondom, hogy nem voltam magamra utána büszke. Reméltem, hogy jól is sikerült. Kiszellőztettem a lakást, a tüzet megint jól megraktam, ettem és visszafeküdtem a takarók közé. Még mindig lázas voltam. Reméltem, hogy hatni fog a gyógyszer. A puska most is mellettem hevert végig. A kutya – kint volt vagy egy órát – megint mellém feküdt, és együtt aludtunk.

 

Szólj hozzá!

Címkék: multi 3

34

2010.01.16. 07:33 AfterMárton

Szuszogás. Valami – gondolom Haver nyelve – végignyalja az arcomat. Hűvös, jól esik. De hideg van közben. Nincs erőm, kedvem kinyitni a szememet. Takaróért tapogatózok, magamra rántom. Még mindig hideg van. Elég már ebből, legyen inkább vége. Égető fájdalom ébreszt fel nem sokkal később, és megint fázom. Valamivel tisztábban tudok gondolkodni. Fejemet a kandalló felé fordítom. Nem ég a tűz. Meg kell raknom. Lassan odakúszok, mindenem fáj, különösen a lábam. Valahogy beletuszkolok néhány hasábot a kályhába, és közben eszembe sem jut, hogy miért csinálom, az majd akkor, amikor lobo a tűz. Nem könnyű, de sikerül. Újra sötétség. Mikor megint felriadok, Haver mellettem fekszik, hatalmas mancsa a kezemen. A tűz csak pislákol és csend van. Nem tudom, hány napja fekszem itt, hogy wc-re kimentem-e azóta, vagy egyáltalán mi történt. Újra rakok a tűzre, a lábam fáj és tudom, hogy lázam van. Gyógyszert... Négykézláb kivánszorgok a fürdőbe, a kád hívogatón csillan, de még nem, még aludni akarok. Antibiotikumot kotrok elő a gyógyszereim közül, mindegy, melyiket, csak bevegyem és alhassak. Ciprobay vagy mi akad a kezembe. Megtapogatom a kötést, száraz, úgy látszik sikerült jól bekötnöm a sebet hirtelen. Kitámolygok a konyhába, iszom a kannából egy kis vizet, Havernak is töltök, aztán visszamegyek a takarók közé, a lobogó tűz mellé és belezuhanok az álomba.

 

Szólj hozzá!

Címkék: multi 3

33

2010.01.15. 07:21 AfterMárton

A vér látványa sosem taszított – nem sokáig ment volna ebben a világban az efféle luxus –, de a saját vérem, nem kevés mennyiségben áztatva a nadrágomat, mégiscsak valami émelygést okozott már csak attól is, hogy odanéztem. Úgy történt a dolog, hogy kezemben a puskával mentem, megbotlottam és belelőttem a lábamba. Ilyen egyszerű. Szerencsémre a golyós puskát vittem, ha a sörétessel lövöm szét magamat, az gyorsan véget is vetett volna a túlélési kísérletemnek, lábam leszakad, kész. Így viszont csak vérzett meg fájt. Valahogy visszavánszorogtunk a házba – többnyire Haver vonszolt, én meg sziszegtem, bár rá tudtam állni, úgyhogy arra tippeltem, hogy nem a csonton szaladt keresztül a golyó. Odabent a fürdőben elővettem a kötszereket meg az ilyesmit, amit magammal hoztam, mély levegőt vettem és megnéztem, mennyire tettem tönkre magamat. A pánik lassan kúszott végig a gerincemen. Minden csupa vér volt, szemem előtt apró pontok ugráltak, éreztem, hogy el fogok ájulni, de azt meg nem szabad, mert akkor meghalok, ettől még jobban bepánikoltam. Lehunytam a szememet és az anyámra gondoltam, meg a családi ebédekre meg mindenre, ami előtte volt, de Istenre nem, nem tudom miért, és lassan nem tudtam, ki vagyok, hol vagyok, forgott minden, folyt a vérem, kezemben egy tekercs géz, Haver idegesen néz. Összeszedtem minden erőmet és egy gézcsomót tömtem a sebbe, kétszer körültekertem, megszorítottam és utána elsötétült a világ.

 

Szólj hozzá!

Címkék: multi 3

32

2010.01.14. 08:00 AfterMárton

A horgászat. Mindig szerettem, de mióta muszáj is volt, valami különleges ízt kapott. Általában reggelente indultam el és délre már fogtam valamit. A folyó, amiben horgásztam, nem fagyott be teljesen még a legcudarabb napokban sem, úgy látszik jó gyorsan folyt. Ha volt olyan pillanat, hogy szinte örültem, hogy egyedül vagyok, az az üres vízparton volt. Haver mellettem ült, én pedig szinte gépiesn dobáltam a műcsalit, tekertem ki és vetettem be újra. Ilyenkor nem jutott eszembe, hogy akármi mászkálhat az erdőben, bár a puska mindig töltve hevert mellettem a földön. Ez később hatalmas hibának bizonyult persze. De addig a napig jó ötletnek tűnt és hamis biztonságérzetet is adott. Amikor végül megfogtam annyi halat, amennyi aznapra elég volt, általában haza is mentem. Volt olyan persze, hogy még folytattam a horgászatot, ilyenkor vagy visszaengedtem a halakat, vagy eltettem a jégszekrényembe – magyarul ott hagytam a köszöb mellett a megpucolt halat. Az olyan dolgok, mint a hagyma meg a paprika meg a só, kezdtek fogyni lassan, és voltam olyan hülye, hogy legutóbbi kiruccanásomkor nem szereztem be ezeket, lista ide vagy oda. De amikor legközelebb le kellett mennem a városba, nem ilyesmiért mentem...

 

Szólj hozzá!

31

2010.01.13. 08:00 AfterMárton

Egy nap rettenetes hóviharra riadtam. Éjjel volt még, Haver mellettem feküdt a földön. Az ablaktáblák zörögtek, még villámlott is talán. Percenként mintha hógolyóval dobálták volna valami hülyegyerekek az ablakot, én pedig takaróba burkolózva ültem, és hallgatóztam.. Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam, mi történik. Hogy a zörgések, zajok beolakodót vagy csak a tomboló vihart jelzik-e. Néztük egymást a kutyával, és nem tudtuk, mit csináljunk. Végül úgy döntöttem, hogy rakok a tűzre, csinálok egy kajaleltárt – rosszabb pillanatokban még az is eszembe jutott, hogy hetekre bezár a házba az ítéletidő – és kiülök a nappaliba, kezemben a puskával és várom, hogy mi lesz. Persze végül elnyomott az álom. Ez volt az egyik legnagyobb ajándék, amit a sorstól ebben a rohadt helyzetben kaphattam: mindig tudtam aludni.

 

Szólj hozzá!

30

2010.01.12. 07:05 AfterMárton

Amikor az elkészült, megkelt kenyértésztát végül beraktam a sütőbe, boldog, félhülye vigyoromat a nappaliból hangzó zaj törölte le. Haver ott állt mellettem. Nyugodtan nézett, először rám, aztán a nappali felé. A konyha ajtaja csukva volt, nem tudtuk, mi történt odakint. Felkaptam a puskát és lassan elindultam. Olyan ismerős volt ez, annyiszor csináltam már, hogy úgy tűnt, rutin. Egy rohadék állt kint, kinyitotta az ajtót valahogy, de most nem csinált semmit, csak állt a szoba közepén és forgatta a fejét. A kutya mögöttem volt. Megnyugtató volt, hogy ez a hatalmas állat, az ember legjobb barátja, a legjobb barátom, legföljebb érdeklődéssel szemléli ezeket az eseményeket. Nekem ezer gondolat futott át az agyamon. Kinyitotta az ajtót, ez dörömbölt odabent a leghangosabban. Aztán észrevettem, hogy szaglál nem csak forgatja a fejét. Felemeltem a puskát. Felém fordult. Lesz min gondolkodnom, ha ezt túlélem. Másképp viselkedett, mint az eddigiek. Nem mondom, hogy értelmesen, még annyira sem, mint egy vadállat, de több volt, mint egy lélektelen tárgy, ami valamiért mégis mozog. És éppen ezért egy pillanattal többet vártam, mint szabad lett volna, későn húztam meg a ravaszt. Rám vetette magát, már szinte éreztem a nyakamon kaparászó ujjakat, de valami megállította. Lenéztem. Haver állt köztünk. A következő egy percben megértettem, hogy hogyan maradt életben ez a kutya. Először a földre döntötte támadónkat. Az kapálózott csak, most megint olyannak láttam, mint az eddigieket. De Haver nem gondolkozott, másodpercek alatt feltépte a torkát és már a lábánál volt és húzta kifelé a gurgulázó, hörgő alakot. Elképesztő látvány volt. Utánuk mentem és közvetlen közelről fejbe lőttem a fickót. De nem nyugodtam meg. Bár még nem tudtam, idilli napjaink ekkor kezdtek véget érni.

 

Szólj hozzá!

29

2010.01.11. 06:49 AfterMárton

A városban nem változott semmi, csak a hó takarta jótékonyan a világot. Csönd volt, békés, nyugodt csönd. A legszükségesebb holmikat hamar beszereztem. Amikor a kenyérhez való dolgokat pakoltam a kocsimba, gyermeki izgalmat éreztem. Indultam volna már haza, de még szerettem volna teletölteni az autót üzemanyaggal. Nem volt könnyű, legalább 3-4 másik autót kellett lerabolni, de végül meglett ez is. Ekkor éreztem először, hogy ez az egész kiruccanás túl sima, valaminek még történnie kell. Pattanásig feszült idegekkel markoltam a kormányt, ide-oda nézelődtem, de olyan csöndes volt még mindig minden, mint amikor idefelé begördültem. Körülbelül 2 óra múlva, a lassan sötétedni kezdő délutánban megérkeztem a kis házhoz. Igazából fogalmam sem volt, milyen hónap lehet, meg hányadika, de úgy éreztem, hosszabodnak a napok. Kiszálltam a kocsiból, bementem a házba, Havert kerestem. Ott ült a konyhában, megint nézett csak. Leültem vele szemben. Lassan felállt, odajött. Megfogtam a pofáját, mondtam neki, hogy látod, megígértem. Nem csaholt, nem pacsizott. Csak olyan erővel nyomta nagy fejét az ölembe, hogy tudtam, mire gondol. Nem jó egyedül lenni.

 

Szólj hozzá!

Címkék: multi 2

süti beállítások módosítása