Aftershock

Pár hét alatt eljutott Prágába. Sosem járt itt előtte. A munkatársai évente eljöttek ide, sörözni meg minden. Eleinte őt is hívták, aztán később már nem. És most Prága is halott volt, nem látott élő embert az utcán. Csak lehúzott rolók, eltorlaszolt ajtók, és a halál. Tetszett neki. Úgy döntött, pár hetet eltölt itt, lássuk, valójában mennyire óvatosak, akik még élnek. Bejárta a környéken levő boltokat, felmérte a készleteket -- volt belőlük elég --, napokig kereste a megfelelő helyet, ahol az elkövetkező egy-két hetet eltölti. Valami emeleti lakás kellene, ahonnan jó nagy részt be lehet látni, ráadásul olyan részt, ahova van is értelme elmennie annak a néhány szerencsétlennek, akik valamilyen isteni mázli folytán túlélték ezt az egész szart, és most nyomorultul, remény nélkül egyik napról a másikra élnek, mert képtelenek alkalmazkodni. Elfogadni, hogy megváltoztak a dolgok. Elvigyorodott. Pedig megváltoztak, de meg ám.

Attól a naptól kezdve még óvatosabb lett. A legironikusabb az volt az egészben, hogy amióta kitört a baj, ez volt az első pillanat, amikor valóban meglegyintette a halál szele. De mivel ezt is legyőzte, a szája szegletében játszó mosoly még magabiztosabb lett, még inkább úgy érezte e perctől fogva, hogy ez az ő világa. Ha betartja a játékszabályokat, sosem fog unatkozni.