Aftershock

Hetekig vándorolt, de mindig visszatért a nagyobb városokhoz, ha másért nem, hát vadászni. Voltak persze olyanok, ahol egy teremtett élő lelket nem talált -- és egy, ahol nem hagyott. De egyik sem volt olyan, mint Budapest, mindenhonnan hamar tovább kellett állnia: vagy mert veszélyes lett, vagy mert nem volt már miért maradni. Egy alkalommal, amikor maga mögött hagyta a város külső részén elhagyottan álló bevásárlóközpontokat, ahonnan általában feltöltötte a készleteit, egyszer csak motorzúgást hallott maga mögül. Nem tudta, örüljön-e a lehetséges új játéknak, vagy aggassza a dolog, hiszen cudarul megváltoztak az emberek, mióta a baj kitört. És nem épp előnyükre -- gondolta vigyorogva. Ígyhát várakozó álláspontra helyezkedett, és lehúzódva az útról figyelte, kik ezek és merre mennek. Életének egyik legrosszabb döntése volt.

Végül persze el kellett hagynia a várost. Nehezen szánta rá magát, de nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb meghal, ha Budapesten marad. Sajnálta, mert ha nem is sokan, de elegen maradtak életben ahhoz, hogy kedvét lelje a vadászatban. De végül azzal győzte meg magát, hogy valójában így túl könnyű. Mind retteg, egyik napról a másikra él. Bár igaz, hogy néhányuk éppen emiatt keménynek bizonyult... Mindegy, menni kellett. De megadta a módját, gondosan előkészített mindent: fegyvereket, élelmet, járművet. A holtaktól nem félt, úgy érezte, nem eshet bántódása: ő volt az úr az új világban. Hogy hova megy, azt nem találta ki. Észak felé indul, kerüli a nagyvárosokat, legalábbis amíg nem lesz muszáj vadásznia. Az lenne a legjobb, ha valahol egy nagyobb településhez közel tudna tanyát verni. És akkor csak be kéne ugrania elintézni a dolgát, mint egy normális embernek egy normális világban. Mr N. lelkesen tervezte a dolgokat.

Persze nem volt mindig ilyen egyszerű. Volt egy rohadék, akit vagy két héten keresztül kellett figyelnie, mire a mindennapi rutinból előtűnt valamiféle gyengeség. Élvezte ezt is, hiszen olyan volt, mint régen, amikor még normális -- szerinte persze csak simán más -- volt a világ, mint ma. Akkor nem lehetett szabadon, ahogy jól esett csinálni a dolgokat, és ennek a fickónak a biztonságra törekvése visszahozta a vadászat igazi izgalmát. És végül persze győzött, és bizony kiélvezte a győzelem minden pillanatát. Ilyenkor a világ urának érezte magát, sokkal jobban, mint azelőtt. Régen nem örülhetett, nem tombolhatott, hiába volt szinte művészi egy-egy vadászat, utána megint bujkálnia kellett. Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb, mint szinte bármi, amit az új világ tartogatott.

Mr. N a hálószobában üldögélt, és egy konzervet nyitott ki éppen. Mosolygott, amikor eszébe jutott a pillanat, amint a nő -- aki most a nappaliban fekszik,  még halálában is védelmezve a gyereket -- veszett fúriaként támadt rá, amikor a konyha felé indult. Addig csak ült ott, végignézte, ahogy Mr. N berúgja az ajtót, végigméri őket, bejárja a lakást, próbálja elképzelni a mindennapjaikat. Néha rájuk nézett, élvezte a rettegést a szemükben, és komótosan, némán, mint valami tudós, összeszedegette az illatokat, emlékeket, mindent, ami ezt a két embert jelenthette. Volt apa is, de valahogy meghalt, ami nem csoda manapság, gyászkeretes fényképe az éjjeliszekrényen állt. Amikor úgy érezte, eleget tud, kiment a konyhába, hogy a készleteiket, ha vannak, felmérje. Így dolgozott. A nő ekkor támadt rá. Mr. N leütötte, visszalökte a szobába. Az ütés kicsit nagyra sikeredett, nem így szerette volna, de egye fene... Az ájult nőt késsel, a gyereket fegyverrel intézte el. Nem érzett magában kedvet többre, pedig sokszor, ó de sokszor játszadozott velük. Az emléktől újra elvigyorodott, és evett tovább.

A lépcsőházban büdös volt. Mármint sokkal büdösebb, mint normális körülmények között egy ilyen helyen. Ahol akkor is buzik laktak, meg cigányok, meg öltönyös faszkalapok. Ügyvédek talán. Buzi öltönyös ügyvédek. Koncentrálnia kell, egyszer már majdnem megjárta, amikor ugyanígy belelovalta magát vadászat közben... Megállt, hogy hallgatózzon és közben lehiggadjon. A fény a másodikon gyúlt, de érdemes csöndben maradni, hátha máshol is bújkál még egy-két szerencsétlen. Az lenne csak az igazi, ha többször is vissza tudna jönni ide. Mint valami bányába, úgy járna a kincsekért. Majdnem felnevetett, de azt nem szabad... ettől dühös lett, és most már nem volt a világon semmi, de semmi, ami megmenthette volna a 2/b lakásban hetek óta rettegő szerencsétlen anyát és tízéves kislányát. Mr. N. tértölelő léptekkel indult feléjük, gyorsan, de mégis hangtalanul, mint valami ragadozó.