Szuszogás. Valami – gondolom Haver nyelve – végignyalja az arcomat. Hűvös, jól esik. De hideg van közben. Nincs erőm, kedvem kinyitni a szememet. Takaróért tapogatózok, magamra rántom. Még mindig hideg van. Elég már ebből, legyen inkább vége. Égető fájdalom ébreszt fel nem sokkal később, és megint fázom. Valamivel tisztábban tudok gondolkodni. Fejemet a kandalló felé fordítom. Nem ég a tűz. Meg kell raknom. Lassan odakúszok, mindenem fáj, különösen a lábam. Valahogy beletuszkolok néhány hasábot a kályhába, és közben eszembe sem jut, hogy miért csinálom, az majd akkor, amikor lobo a tűz. Nem könnyű, de sikerül. Újra sötétség. Mikor megint felriadok, Haver mellettem fekszik, hatalmas mancsa a kezemen. A tűz csak pislákol és csend van. Nem tudom, hány napja fekszem itt, hogy wc-re kimentem-e azóta, vagy egyáltalán mi történt. Újra rakok a tűzre, a lábam fáj és tudom, hogy lázam van. Gyógyszert... Négykézláb kivánszorgok a fürdőbe, a kád hívogatón csillan, de még nem, még aludni akarok. Antibiotikumot kotrok elő a gyógyszereim közül, mindegy, melyiket, csak bevegyem és alhassak. Ciprobay vagy mi akad a kezembe. Megtapogatom a kötést, száraz, úgy látszik sikerült jól bekötnöm a sebet hirtelen. Kitámolygok a konyhába, iszom a kannából egy kis vizet, Havernak is töltök, aztán visszamegyek a takarók közé, a lobogó tűz mellé és belezuhanok az álomba.
