Aftershock

A fickót elég szar állapotban találtam. Lassan esteledett, ezek a kis mocskok ilyenkor jönnek elő újabban, és eddig rohadtul nem tudtam rájönni, hogy ezen kívül milyen rendszer van, meg van-e egyáltalán... Néha állandóan fel-le kószálnak, néha hetekig egy darabot se látok. Szóval, ott feküdt előttem a faszi, a lábából jó nagy darabok hiányoztak, meg máshol is beleharaptak, de úgy láttam, ha -- sok -- szerencséje van, még életben is maradhat. Ha valami  régi kuka filmben lennénk, most kéne fejbe lőnöm, nehogy átharapja a torkomat, de már régen tudom, hogy nem így működik. Ha túléled a támadást, túlélted, és nem fogsz holnap élőholtként előtántorogni a szobából, hogy beszarasd a nézőt. Lehet, hogy meg kéne mentenem a gyereket? Még jól jöhet.

Azt hiszem, ekkor kezdtem levetkőzni mindazt, amit civilizáltságnak hívhatunk talán. Viszont amit tanítottak a túlélésről, nem felejtettem el. A Kölyök, Johan, a gyerek... halványultak, és ez az érzés is csak egy ideig volt rossz. Megkönnyíti a mindennapjaimat, ha nem azon rágódok, hogy hogy lehetett volna másképp. Ez van, végül is több milliárdhoz képest mit számít ez a 3-4? Lassan eljutottam arra a szintre, amikor mindenre, ami körülvesz, eszközként kezdtem gondolni. Igen, az emberekre is. Gyakorlati hasznukat kezdtem latolgatni, és mi tagadás, volt nekik. Tudhatnak olyat, amit én nem. Őrizhetik a dolgokat, amikor más dolog van. Mondhatni az önzés volt az egyetlen, ami miatt életben hagytam a faszit.

Nagyon ritkán láttam embereket, de kerültem őket messziről. Öltem a mocskokat, gyűjtötem a cuccokat, amikkel túlélhetek, 3-4 napnál tovább egy helyen nem maradtam. Dél felé indultam, aztán a tengernél megálltam és visszafordultam. Maradt még itt elég mocsok. Takarítani kell.