Aftershock

Nagyon nehezen haladtunk, legalább fél óra volt, mire izzadtan, lihegve megérkeztünk. És akkor jött az ásás. Vagy húsz percig hánytuk a havat, hogy legalább az ajtó előtt egy pár négyzetméteres hely legyen, meg valami lépcsőfélét is vágtunk bele, hogy ha eláll végre, akkor lehessen közlekedni. Végül bekopogtunk. A nő nyitott ajtót, elkínzott tekintetén rögtön láttam, hogy valami baj van.
-- Johan? -- kérdeztem. Bólintott.
A fickó legalább három takaró alatt feküdt és vacogott. Nem volt magánál, a láza 39 alá egy ideje nem ment. Úgy látszik, egyik antibiotikum se hat. Meg fog halni, ebben nagyjából már akkor biztos voltam, amikor megláttam a nő arcát. Megvizsgáltam a csonkot. Vörös volt, duzzadt. Belevágtam a késemmel. Gennyes, büdös lé kezdett belőle szivárogni. Tudtam, hogy körülbelül eddig tartott a tudományom. De a lázát megpróbálhatjuk lenyomni. Hideg víz van elég. Egy vödör havat felolvasztottam, egy lepedőt átáztattam a jeges vízzel, és belecsavartam a szerencsétlent. Utána amennyire bírtam, kinyomkodtam a gennyet a sebéből, és akkor eszembe jutott valami.
-- Kölyök! Menj vissza a házba, és hozd át azt a hátizsákot, amiben az orvosi cuccok vannak.
Ezúttal gyorsabban megjárta az utat. A táskából egy katétert húztam elő, és beledugtam a csonkon vágott lyukba. Johan félájultan is felnyögött a fájdalomtól. Egy fecskendővel elkezdtem kiszívni az összegyűlt folyadékot. Jött rendesen. Amikor már eleget kínoztam, két öltésel odavartam a sebhez a katétert.
-- Nem tudom, ez segít-e, de napjában többször megpróbáljuk kiszívni -- mondtam az asszonynak, miközben a gyógyszerkészleteket mértem fel. "Siess, öreg, mert egy hét múlva elfogy az összes antibiotikum. Aszpirinnel meg nem sokra mész." Félrehívtam a Kölyköt.
-- Azt hiszem, egyikünknek mindig itt kell lennie. Én kezdek. Te menj vissza. Ha bármi baj van, nem akarom, hogy mindannyian ebben a házban legyünk.

Igazam lett. Voltak olyan napok, amikor nemhogy a telepet, de a házat sem tudtuk elhagyni. Szakadt a hó este és reggel, mínusz 20 fok alá is esett a hőmérséklet. Ha éppen nem zuhogott, megpróbáltuk elhányni, de sok teteje nem volt: néhány óra múlva megint mindent ugyanúgy elborított a hó. Leszámítva a bezártság és kiszolgáltatottság érzését, végül is úgy gondoltam, hogy egy darabig biztosan kibírjuk, a sok mocsok meg talán beledöglik, már ha ennek a szónak egyáltalán van értelme velük kapcsolatban. Egy reggel, mikor felébredtem, azt hittem, még csak hajnal van, olyan sötét volt. A Kölyök szobájából nem hallottam semmi neszt. Ki akartam nézni az ablakon -- minden reggel, sőt igazság szerint minden ébredés után ez volt az első dolgom, és mindig arra számítottam, hogy a halottak százával özönlik el a telepet --, és akkor jöttem rá, hogy azért van sötét, mert tele van hóval az ablak. Rossz érzés fogott el. Nem tudom, mi van odakint. Halkan leakasztottam a puskát, megtöltöttem, és kinyitottam az ajtót. Legalább egy méter hó esett tegnap óta, valósággal ki kellett másznom. Verőfényes, szeles, hideg reggel volt, de legalább nem zuhogott. Johanék házát vettem szemügyre először. A kémény füstölt, de a bejáratot teljesen eltorlaszolta a hó. Át kell mennünk, ha lehet még ma, amíg van rá lehetőség. Az égre néztem. Újabb felhők gyülekeztek.

Johan reggel magához tért. Nem sok mindenre emlékezett onnantól kezdve, hogy elindultunk, de egész derekasan viselte a dolgot. Úgy tűnt, elkaptuk a fertőzést idejében, mert estére végül a láza is lejjebb ment, és enni is bírt. Tudtam, hogy persze mindaz, amiért elindultunk, még mindig hiányzik, sőt ha lehet most még jobban, de egyelőre nem foglalkoztam a dologgal. Johan át akart menni a saját házukba, úgyhogy megmutattam az asszonynak, mire figyeljen, amikor cseréli a kötést a férje csonkján, aztán átvittük Johant egy hevenyészett hordágyon a Kölyökkel. Az idő egyre komorabb lett, valami azt súgta, napokon belül olyan viharok törnek ránk, amilyeneket ritkán látni, úgyhogy tudtam: amink van, van, ez marad legalább 2-3 hétig. Johannak muszáj ennie, amit bír, úgyhogy nekünk többieknek kell összehúzni a nadrágszíjat. Nem voltam nagyon derűlátó.

Amikor egy kicsit sikerült eltompulni, szóltam a Kölyöknek, hogy menjen át Johan családjáért. Az asszony kisírt szemmel jött, a gyerek félve lépkedett mögötte. Valami bíztatót akartak tőlem hallani.
-- Nem tudom, mi lesz. Levágtam a lábát. Ha nem fertőződik el, ha nem öli meg valami vérrög, vagy az isten tudja, micsoda, akkor rendbe jön. Nem tudom... nem vagyok orvos. -- Olyan esdeklőn nézett rám, hogy valamit még mondanom kellett. -- Reggel okosabbak leszünk. Addig meg... -- a viszkire mutattam -- valahogy csak kibírjuk. -- A Kölyök értette. Bement és két pohárral tért vissza. Töltöttem. Az asszony egy hajtásra kiita, majd kézen fogta a gyereket, nagy levegőt vett, és bement a házba. Túl fáradt voltam, hogy velük tartsak.
-- Menj, Kölyök. Próbálj velük lenni. -- Lehunytam a szemem, és hallgattam a mély, jéghideg csöndet, ami most mégsem volt olyan fenyegető, mint néhány órával ezelőtt. Talán az ital segített. Talán a gondolat, hogy esetleg megmentettem egy ember életét. Ami a mai világban nem kis dolog.
 

Az első vágások kicsit nehezen mentek, de végül belejöttem. Sikerült kizárnom a gondolatot, hogy élő embert fűrészelek. Szakadt a bőr, az izmok, inak, csontok. Egy perc alatt átvágtam mindent, a nagyobb ereket valahogy elkötözgettem, visszahajtogattam az izmot, összevarrtam a bőrt. A Kölyök közben eltűnt mellőlem, de csak a végén vettem észre. Johan mozdulatlanul feküdt, amit persze nem bántam. Amikor végeztem, megtántorodtam, hányingerem lett, és rettentően vágy fogott el egy italra. Kitántorogtam a szabadba. A Kölyök falfehéren ült a hidegben. Kérdőn nézett rám.
-- Most várnunk kell. Nem tudom, jól csináltam-e. -- Gondoltam rá, hogy megkérem, vigye be ő Johant a hálószobába, de én akartam befejezni. Visszamentem, felnyaláboltam a fickót -- könnyűnek tűnt --, és bevittem. A pulzusát ki tudtam tapogatni. Megmértem a vérnyomását -- úgy látszik, vérnyomásmérőt is hánytam a zsákba --, kicsit alacsony volt, de úgy gondoltam, elmegy. Láza volt. Előszedtem valami antibiotikumos infúziót, azt is bekötöttem, meg sóoldatot. Résnyire nyitva hagytam az ajtót, töltöttem egy vizespohárnyi viszkit, és kimentem a Kölyökhöz.