HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

B75

2011.02.27. 23:53 AfterBjörn

Nagyon nehezen haladtunk, legalább fél óra volt, mire izzadtan, lihegve megérkeztünk. És akkor jött az ásás. Vagy húsz percig hánytuk a havat, hogy legalább az ajtó előtt egy pár négyzetméteres hely legyen, meg valami lépcsőfélét is vágtunk bele, hogy ha eláll végre, akkor lehessen közlekedni. Végül bekopogtunk. A nő nyitott ajtót, elkínzott tekintetén rögtön láttam, hogy valami baj van.
-- Johan? -- kérdeztem. Bólintott.
A fickó legalább három takaró alatt feküdt és vacogott. Nem volt magánál, a láza 39 alá egy ideje nem ment. Úgy látszik, egyik antibiotikum se hat. Meg fog halni, ebben nagyjából már akkor biztos voltam, amikor megláttam a nő arcát. Megvizsgáltam a csonkot. Vörös volt, duzzadt. Belevágtam a késemmel. Gennyes, büdös lé kezdett belőle szivárogni. Tudtam, hogy körülbelül eddig tartott a tudományom. De a lázát megpróbálhatjuk lenyomni. Hideg víz van elég. Egy vödör havat felolvasztottam, egy lepedőt átáztattam a jeges vízzel, és belecsavartam a szerencsétlent. Utána amennyire bírtam, kinyomkodtam a gennyet a sebéből, és akkor eszembe jutott valami.
-- Kölyök! Menj vissza a házba, és hozd át azt a hátizsákot, amiben az orvosi cuccok vannak.
Ezúttal gyorsabban megjárta az utat. A táskából egy katétert húztam elő, és beledugtam a csonkon vágott lyukba. Johan félájultan is felnyögött a fájdalomtól. Egy fecskendővel elkezdtem kiszívni az összegyűlt folyadékot. Jött rendesen. Amikor már eleget kínoztam, két öltésel odavartam a sebhez a katétert.
-- Nem tudom, ez segít-e, de napjában többször megpróbáljuk kiszívni -- mondtam az asszonynak, miközben a gyógyszerkészleteket mértem fel. "Siess, öreg, mert egy hét múlva elfogy az összes antibiotikum. Aszpirinnel meg nem sokra mész." Félrehívtam a Kölyköt.
-- Azt hiszem, egyikünknek mindig itt kell lennie. Én kezdek. Te menj vissza. Ha bármi baj van, nem akarom, hogy mindannyian ebben a házban legyünk.

Szólj hozzá!

B74

2011.02.24. 15:36 AfterBjörn

Igazam lett. Voltak olyan napok, amikor nemhogy a telepet, de a házat sem tudtuk elhagyni. Szakadt a hó este és reggel, mínusz 20 fok alá is esett a hőmérséklet. Ha éppen nem zuhogott, megpróbáltuk elhányni, de sok teteje nem volt: néhány óra múlva megint mindent ugyanúgy elborított a hó. Leszámítva a bezártság és kiszolgáltatottság érzését, végül is úgy gondoltam, hogy egy darabig biztosan kibírjuk, a sok mocsok meg talán beledöglik, már ha ennek a szónak egyáltalán van értelme velük kapcsolatban. Egy reggel, mikor felébredtem, azt hittem, még csak hajnal van, olyan sötét volt. A Kölyök szobájából nem hallottam semmi neszt. Ki akartam nézni az ablakon -- minden reggel, sőt igazság szerint minden ébredés után ez volt az első dolgom, és mindig arra számítottam, hogy a halottak százával özönlik el a telepet --, és akkor jöttem rá, hogy azért van sötét, mert tele van hóval az ablak. Rossz érzés fogott el. Nem tudom, mi van odakint. Halkan leakasztottam a puskát, megtöltöttem, és kinyitottam az ajtót. Legalább egy méter hó esett tegnap óta, valósággal ki kellett másznom. Verőfényes, szeles, hideg reggel volt, de legalább nem zuhogott. Johanék házát vettem szemügyre először. A kémény füstölt, de a bejáratot teljesen eltorlaszolta a hó. Át kell mennünk, ha lehet még ma, amíg van rá lehetőség. Az égre néztem. Újabb felhők gyülekeztek.

1 komment

B73

2011.02.11. 14:11 AfterBjörn

Johan reggel magához tért. Nem sok mindenre emlékezett onnantól kezdve, hogy elindultunk, de egész derekasan viselte a dolgot. Úgy tűnt, elkaptuk a fertőzést idejében, mert estére végül a láza is lejjebb ment, és enni is bírt. Tudtam, hogy persze mindaz, amiért elindultunk, még mindig hiányzik, sőt ha lehet most még jobban, de egyelőre nem foglalkoztam a dologgal. Johan át akart menni a saját házukba, úgyhogy megmutattam az asszonynak, mire figyeljen, amikor cseréli a kötést a férje csonkján, aztán átvittük Johant egy hevenyészett hordágyon a Kölyökkel. Az idő egyre komorabb lett, valami azt súgta, napokon belül olyan viharok törnek ránk, amilyeneket ritkán látni, úgyhogy tudtam: amink van, van, ez marad legalább 2-3 hétig. Johannak muszáj ennie, amit bír, úgyhogy nekünk többieknek kell összehúzni a nadrágszíjat. Nem voltam nagyon derűlátó.

Szólj hozzá!

B72

2011.02.10. 15:02 AfterBjörn

Amikor egy kicsit sikerült eltompulni, szóltam a Kölyöknek, hogy menjen át Johan családjáért. Az asszony kisírt szemmel jött, a gyerek félve lépkedett mögötte. Valami bíztatót akartak tőlem hallani.
-- Nem tudom, mi lesz. Levágtam a lábát. Ha nem fertőződik el, ha nem öli meg valami vérrög, vagy az isten tudja, micsoda, akkor rendbe jön. Nem tudom... nem vagyok orvos. -- Olyan esdeklőn nézett rám, hogy valamit még mondanom kellett. -- Reggel okosabbak leszünk. Addig meg... -- a viszkire mutattam -- valahogy csak kibírjuk. -- A Kölyök értette. Bement és két pohárral tért vissza. Töltöttem. Az asszony egy hajtásra kiita, majd kézen fogta a gyereket, nagy levegőt vett, és bement a házba. Túl fáradt voltam, hogy velük tartsak.
-- Menj, Kölyök. Próbálj velük lenni. -- Lehunytam a szemem, és hallgattam a mély, jéghideg csöndet, ami most mégsem volt olyan fenyegető, mint néhány órával ezelőtt. Talán az ital segített. Talán a gondolat, hogy esetleg megmentettem egy ember életét. Ami a mai világban nem kis dolog.
 

Szólj hozzá!

B71

2011.02.09. 12:39 AfterBjörn

Az első vágások kicsit nehezen mentek, de végül belejöttem. Sikerült kizárnom a gondolatot, hogy élő embert fűrészelek. Szakadt a bőr, az izmok, inak, csontok. Egy perc alatt átvágtam mindent, a nagyobb ereket valahogy elkötözgettem, visszahajtogattam az izmot, összevarrtam a bőrt. A Kölyök közben eltűnt mellőlem, de csak a végén vettem észre. Johan mozdulatlanul feküdt, amit persze nem bántam. Amikor végeztem, megtántorodtam, hányingerem lett, és rettentően vágy fogott el egy italra. Kitántorogtam a szabadba. A Kölyök falfehéren ült a hidegben. Kérdőn nézett rám.
-- Most várnunk kell. Nem tudom, jól csináltam-e. -- Gondoltam rá, hogy megkérem, vigye be ő Johant a hálószobába, de én akartam befejezni. Visszamentem, felnyaláboltam a fickót -- könnyűnek tűnt --, és bevittem. A pulzusát ki tudtam tapogatni. Megmértem a vérnyomását -- úgy látszik, vérnyomásmérőt is hánytam a zsákba --, kicsit alacsony volt, de úgy gondoltam, elmegy. Láza volt. Előszedtem valami antibiotikumos infúziót, azt is bekötöttem, meg sóoldatot. Résnyire nyitva hagytam az ajtót, töltöttem egy vizespohárnyi viszkit, és kimentem a Kölyökhöz.

1 komment

süti beállítások módosítása