HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

B82

2011.03.31. 14:47 AfterBjörn

És ez volt az a pillanat, amikor minden elromlott, amikor a kötültekintően, tőlem telhető alapossággal, vigyázva felépített világunk összedőlt. Az ezt követő események már csak részletek, érdekes, de elhanyagolható részletek láncolata, melynek végén ott álltam újra, egyedül.

Johan kezét valahogyan lefejtettem a nyakamról és ellöktem magam az ágytól. Kiugrottam az ajtón. A nő és a gyerek rémülten néztek rám. De a nő tekintetében már ott vibrált a pánik, az a fajta elemi pánik, ami ritkán vezet jóra. De lőször Johannal kellett foglalkoznom. Az ajtót ütötte és hörgött. Felvettem az asztalról a pisztolyomat, visszamentem, és kétszer főbe lőttem.
-- Menjünk inenn -- mondtam nekik. A gyerek sírt, de bólintott. A nő nem mozdult, csak bámult maga elé. Összeszedtünk egy pár holmit, kivittük a kocsiba.
-- Maradj itt, hozom a mamádat -- mondtam a gyereknek, és visszamentem. De a nő nem volt sehol. A hálóra sandítottam, ahol Johan hevert. Az ajtó félig nyitva volt.

Szólj hozzá!

B81

2011.03.25. 00:13 AfterBjörn

A reggel ugyanott talált minket. A gyerek elaludt, az asszony szinte tébolyult tekintettel nézett maga elé, én pedig tudtam, hogy be kell nyitnom a szobába, és valósággá kell tennem, amit mindannyian tudunk. Felkeltem az asztaltól, odaléptem az ajtóhoz. Rátettem a kezemet a kilincsre, mély levegőt vettem, és benyitottam. Sötét volt odabent, meglepően sötét. A betegség és talán a halál szaga fojtogatóvá tette a levegőt. Az ágyra néztem, ahol Johan feküdt. Fájó, harcos, szánalmas grimaszba torzult az arca, amikor meghalt. Odaléptem hozzá, miközben azon gondolkodtam, hogy el lehet-e rendezni egy ember arcvonásait, miután meghalt. A szeme nyitva volt, de homályos. A bőre sápadt, csonkjából vér és genny szivárgott. Ráborítottam a takarót, és leültem egy székre, hogy átgondoljam, hogyan tovább. Furcsán megnyugtatott, hogy tudtam, valóban meghalt. Aztán arra gondoltam, hogy meg kellene bizonyosodni róla, tudományos alapossággal is. Felálltam, odaléptem a tetemhez. Az ablakot megzörgette a szél. Felhajtottam a lepedőt, és odanyúltam Johan nyakához, miközben a tekintetem megint a csonkra tévedt. Miért vérzik még mindig? Mikor halhatott meg? Miért nem hideg a bőre? A sok kérdésre valami félelmetes válasz kezdett kialakulni bennem, éppen felszínre tört volna, mikor Johan két kezével odakapott a karomhoz, és olyan erővel szorította meg, hogy azt hittem, eltöri. Torkából értelmetlen, túlvilági hörgés tört elő. Ekkorra tudtam az igazságot, ami rosszabb volt, mint ha valóban meghalt volna.

1 komment

B80

2011.03.08. 16:36 AfterBjörn

A nappaliban ültünk, lassan besötétedett, de senkit nem zavart. Tudtuk, hogy Johan haldoklik odabent, és hogy semmit nem tehetünk érte. A gyógyszerek nem hatottak, és már nem tudtam, mit tehetnék. Igazából vártam, hogy meghaljon. A gyerek és a nő nem szóltak, csak ültek, és fogták egymás kezét. Én a tó felett lassan lemenő napot néztem. Ahol az egyik pillanatban még fény volt és talán élet, a következőben már csak árnyak és bizonytalanság, hogy lesz-e holnap. Gyönyörű, hideg és reménytelen naplemente volt ez, és éreztem, hogy most elmúlik valami, és soha nem lesz már ugyanilyen. Nem bírtam elvenni a szememet a kis fénysugárról, ami egy ideig, úgy tűnt, nem adja meg magát a természet törvényeinek, és velünk marad egész éjjel. De persze csodák nincsenek, és amikor ellobbant, tudtam, biztosan tudtam, hogy Johan is meghalt.

2 komment

B79

2011.03.05. 08:04 AfterBjörn

Kicsit úgy éreztem, nem egészen az elképzeléseimnek megfelelően alakulnak a dolgok. Átrohantam Johan szobájába. A takarót lerúgta magáról, sütött a forróságtól, és mintha valakivel viaskodna álmában, úgy hadonászott. Lábának csonkját felszaggatta, lepedője csupa vér, szemében őrült tűz lángolt. És borzasztó erős volt, én legalábbis úgy éreztem, ahogy megpróbáltam lefogni. Az ajtóban addigra megjelent a család is. Először arra gondoltam, valami nyugtatót kéne beadni neki. Emlékeztem rá, hogy van a táskában, de mire megtalálom... Egyszerűbb megoldást válsztottam.
-- Vigye innen a gyereket! -- kiáltottam az asszonyra. Amikor hallottam, hogy becsukódik mögöttem az ajtó, leütöttem Johant. Utána visszafektettem az ágyba, és nekiláttam megvizsgálni. Nagyon vérzett, nagyon lázas volt -- és nagyon haldoklott.
 

Szólj hozzá!

B78

2011.03.04. 00:01 AfterBjörn

Sötét van a nappaliban. A konyha beugrójában egy alak áll, nekem háttal. Nem mozdul, csak előre-hátra dülöngél. A kezében megcsillan valami. Késnek látom. Hangot nem ad ki, csak ez a monoton dülöngélés. Az ajtóra nézek. Zárva... Két gyors lépéssel odaugrok, és lefogom, éppen, mikor az újabb vágást ejtené a karján. A vér halkan csepeg a padlóra, az asszony szemében értetlenség. Amikor észerveszi a kezében a kést, ijedten eldobja. A sebei nem mélyek. És, ahogy ki tudom venni, a hegekből is van már pár régebbi. A fiú nem ébredt fel, úgy néz ki. Belököm a nőt a szobámba. Egy lepedőt szétszaggatok, bekötözöm vele a karját. Nem szól, bizonytalan léptekkel visszaindul a szobájába.
-- Várjon, ez így nem lesz jó -- szólok utána suttogva. A hátizsákomból előszedek valamit, aminek hosszú ujja van. -- Ezt vegye fel. Nem kell, hogy... -- Bólint, és eltűnik. Fáradtan ülök le az ágyra, hogy összeszedjem magam. Ekkor hallom meg a kiáltozást Johan szobájából.

Szólj hozzá!

B77

2011.03.03. 11:49 AfterBjörn

Éjszaka. Odakint halkan, de folyamatosan zúg a szél. Idebent hűvös van, be kell fűtenem. Kinézek az ablakon. Üres. Nem jár egy görnyedt hátú alak sem odakint, végtagjait furán vonszolva. Nyugalom van. Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen jó lett volna itt, még azelőtt... De mi ébresztett fel? Fülelek. Valami hallatszik kintről, a nappaliból. Lépések. Furák, csoszogók. Érzem, ahogy megfeszülök, ahogy minden lelassul, és -- a kiképzésnek hála -- tárgyilagosan elkezdem felmérni a környezetet. Mellettem egy puska és egy kés. Ha valami mocsok kószál odakinn, nem lőhetek, mert akár többen is lehetnek azóta a környéken. Felveszem a kést. A másodperc tört része alatt tudom, hol kell fogni, ha dobni akarom. Odakint csönd van. Lassan az ajtóhoz osonok, és fülelek. Megint a lépések. A konyhában van, bárki is az. Kihúzza a fiókot. Csörömpölés. Most! Feltépem az ajtót, és kilépek a szobába.

Szólj hozzá!

B76

2011.03.02. 11:54 AfterBjörn

Az első nap bizakodó voltam, bár inkább nem mondtam el a családnak. Johan láza nem szökött fel újra, a sebéből rendszeresen szívtuk a cuccot. Úgy éreztem, kézben tartom a dolgokat. Nem tévedhettem volna nagyobbat. A Kölyök visszament a mi házunkba, csak késő délután jött vissza, ételt hozott. Amennyire lehetett, kitett magáért: többféle konzervet összekotyvasztott, száraz kenyeret is talált még. Sajnos, mióta Johan nem volt formában, megint alig volt kenyerünk. 1-2 órát maradt a Kölyök, aztán, amikor egy kicsit alábbhagyott a havazás, elment. Az asszony kisírt szemmel, idegesen, a kiborulás határán kóválygott a házban, de a gyerek meglepett. Csöndesen ült az asztalnál, néha beszélt is, néha bement az apjához. Erős kölyök volt. De az asszony nem tetszett, néha annyira messze járt, hogy talán azt sem tudta, hol van. És ha valami jó helyre vonult volna vissza ilyenkor, még örültem is volna. De van-e egy ilyen világ minden borzalmát, meg még többet is átélt léleknek olyan zuga, ahol béke van? Tekintetéből világosan kiolvastam a választ: nincs. Egy idő után azon kaptam magam, hogy nem szívesen hagyom egyedül a gyerekkel.

Szólj hozzá!