Igazam lett. Voltak olyan napok, amikor nemhogy a telepet, de a házat sem tudtuk elhagyni. Szakadt a hó este és reggel, mínusz 20 fok alá is esett a hőmérséklet. Ha éppen nem zuhogott, megpróbáltuk elhányni, de sok teteje nem volt: néhány óra múlva megint mindent ugyanúgy elborított a hó. Leszámítva a bezártság és kiszolgáltatottság érzését, végül is úgy gondoltam, hogy egy darabig biztosan kibírjuk, a sok mocsok meg talán beledöglik, már ha ennek a szónak egyáltalán van értelme velük kapcsolatban. Egy reggel, mikor felébredtem, azt hittem, még csak hajnal van, olyan sötét volt. A Kölyök szobájából nem hallottam semmi neszt. Ki akartam nézni az ablakon -- minden reggel, sőt igazság szerint minden ébredés után ez volt az első dolgom, és mindig arra számítottam, hogy a halottak százával özönlik el a telepet --, és akkor jöttem rá, hogy azért van sötét, mert tele van hóval az ablak. Rossz érzés fogott el. Nem tudom, mi van odakint. Halkan leakasztottam a puskát, megtöltöttem, és kinyitottam az ajtót. Legalább egy méter hó esett tegnap óta, valósággal ki kellett másznom. Verőfényes, szeles, hideg reggel volt, de legalább nem zuhogott. Johanék házát vettem szemügyre először. A kémény füstölt, de a bejáratot teljesen eltorlaszolta a hó. Át kell mennünk, ha lehet még ma, amíg van rá lehetőség. Az égre néztem. Újabb felhők gyülekeztek.