Aftershock

Nem tudtam, meddig jutott ennyi idő alatt. Odarohantam az ablakhoz. A földön feküdt összegörnyedve, a lábát fogta. Nem kiáltozott, egyelőre legalábbis. Megmarkoltam a zsinórt és lemásztam én is. A parkolóban kószáló mocskok nem figyeltek fel ránk. Lekuporodtam Johan mellé, hogy megvizsgáljam. A jobb lábára érkezhetett. A bokája kifordulva, a nadrágszárán már átütött a vér. Hát ez nem lesz egyszerű. Megpróbáltam felidézni, hogy láttam-e kórházat vagy legalább egy rendelőt idefelé a városban, de sajnos nem. Még nagyon kint voltunk. Mindegy, először innen tűnjünk el. Pár méterre tőlünk állt egy régebbi Audi. Terepjárónak jobban örültem volna, de legalább első kerék meghajtású. Talán nehezebben akad el, mintha egy BMW lenne. Szóltam Johannak, hogy maradjon csöndben, ha tud, mindjárt elhúzunk innen. Fátyolos tekintettel bólintott. Pár perc múlva kiszáguldottunk a parkolóból. A zárral nem volt időm finomkodni, úgyhogy a jobb hátsó ajtón ki kellett törnöm az ablakot. Így aztán hideg volt. Én kibírtam volna, de Johanért aggódtam. A sokk, a félelem, a fájdalom és ez a hideg együtt könnyen megölheti. Átgondoltam, megvan-e minden otthon ahhoz, hogy legalább megpróbáljam ellátni a lábát. Végül úgy döntöttem, vállalom a kockázatot, és a belváros felé fordultam. Ha találok egy kórházat, Johan hamarabb meleg helyre kerülhet, összeszedhetem, ami kell, és még egy autót is szerezhetek, aminek nem kell kitörnöm az ablakát.
-- Kitartás -- mondtam neki. -- Sikerülni fog. -- Nem tudom, hallota-e. Nem tudom, elhittem-e.