HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

B97

2011.05.30. 14:52 AfterBjörn

Könnyebb. Nem kell gondolkodni azóta. Ösztönösen cselekszem, nem maradok egy helyben sokat, figyelem a mocskokat, és minden alkalmat megragadok, hogy pusztítsam őket. Tudom, hogy nem számít, de nekem jól esik. Hol messziről, puskával, hol csapdával és tűzzel, valami megoldás mindig akad. Ez tölti ki a napjaimat. Szarok minden másra. Dögöljetek meg.

Szólj hozzá!

B96

2011.05.19. 23:33 AfterBjörn

Egy nap nem találtunk helyet, ahol meghúzhattuk volna magunkat éjszakára. Országúton bolyongtunk, nem tudtam, hova menjünk, mit csináljunk. Nem lehetett tervezni, nem volt egy cél, ami felé érdemes lett volna... Az autóban aludtunk. Elhatároztam, ha megint kérdez valamit -- bármit -- őszinte leszek, megpróbálom elmondani neki, mi ez az egész. Közben hátha én is rájövök. De nem került rá sor. Nagy nehezen elaludtam. A gyerek hátul feküdt. Arra riadtam, hogy szinte berobban a hátsó ablak üvege. Kezek nyúltak be rajta. Hiába üvöltöttem, hogy vigyázz. Hogy mássz előre. Igazából nem volt esélye. Másodpercek alatt rántották ki. Hörögtek, üvöltöttek, nyögtek. Eltűnt a szemem elől, és csak a kiáltását hallottam, aztán azt se, csak a szörcsögést, a gurgulázást. Vége volt, és én még megmozdulni se tudtam. Beindítottam a motort, és elhajtottam. Elmúlt valami, most múlt el. Nem akkor, mikor mindenki meghalt vagy élőholt lett körülöttem. Hanem most, amikor az utolsót is elvették tőlem. Szarok rá, mi lesz. Életben maradok, mert ez az egy, amihez értek. Kedvem nincs hozzá, de a másik megoldás sose menne. Ilyen egyszerű. Johan, a Kölyök... ha lett volna miért -- és egy darabig volt is --, meg tudtam volna emészteni, hogy meghaltak. De ez a gyerek sok volt. Nem maradt semmi, ami miatt érdemes lett volna gondolkozni.

Vodkát iszom, mert néha majdnem ember vagyok újra, és olyankor fáj, sokkal jobban, mint el tudnám mondani. Szeretkezz, ne háborúzz? Valamikor talán hittem, hogy értem. De ma már más a jelszó. Ne szeress. Ezt tanították meg az élőholtak.

1 komment

B95

2011.05.15. 23:56 AfterBjörn

Vodkát iszom. Sokat, nem tudom, hányadik pohárral. És soha többet nem akarok élő embert látni. Mert végül meghal úgyis. Jobb egyedül. Akkor legalább csak egy élet múlik rajtam. És ha elbaszom, hát elbaszom.

A motelből korán továbbálltunk, messze nem volt a megfelelő búvóhely. Bár ami azt illeti, lehet, hogy nem is létezik ilyen. Dél felé haladtunk, és közben lázasan gondolkodtam, hova, hogy... Időnként, ha biztonságosan tűnt, az út széli roncsokból üzemanyagot szereztem, tanyákról, boltokból élelmet, és mentünk. A gyerek néha kérdezte, hova megyünk, ilyenkor valami hülyeséget mondtam, és szégyelltem magam, hogy azt hiszem, nem nőtt még fel.

Szólj hozzá!

B94

2011.05.12. 13:00 AfterBjörn

Valami motelba mentünk először. Csöndes volt, a közelben nem kószáltak. Elsötétítettem mindent. A gyerek elé tettem egy tál ételt. Csöndben enni kezdett.
-- Mi mikor halunk meg? -- kérdezte. Szinte vártam, hogy még hozzátegye: végre. Mit válaszoljak?
-- Megnehezítjük nekik -- próbáltam mosolyogni. Nem hiszem, hogy túl őszintére sikerült.
-- Engem is lelősz majd, ugye? -- Szinte kérte. Jézusom. Kinéztem az utcára. Sötét volt, reménytelen.
-- Egyél most -- mondtam, és utáltam magamat, mert nem tudtam megmondani neki, hogy igen, ha minden remény el is veszett ebben a kurva világban, egy dologban bízhat: nem hagyom, hogy megtörténjen vele is. Végül elaludt, és az Aliens és Newt jutott eszembe. Meg a harmadik rész, aminek az elején rögtön meg is hal.
 

Szólj hozzá!

B93

2011.05.11. 16:58 AfterBjörn

Elmenekültünk. Az úton lejjebb már csak elvétve kószáltak. Nem gondoltam semmire, csak az utat figyeltem, és közben próbáltam kitalálni, hova is menjünk. A gyerek csöndben ült, elképzelni sem mertem, mi lesz vele. Ehhez nem volt képesítésem. Csak azt tudtam, hogy megpróbálok vigyázni rá. Ennél többet nem tehetek. Nem volt jobb ötletem, a városba hajtottam.

Szólj hozzá!

B92

2011.05.10. 12:04 AfterBjörn

Persze a dolgoknak ritkán van szép végük, mióta valami szar vírus az emberiség nagy részéből zabáló, két lábon járó hullát csinált. Ma sem tudom, én hibáztam-e. Pár szár méter után feltűnt előttünk a kanyar, és valamiért azt gondoltam, onnan könnyebb lesz. És talán túl gyorsan mentem, talán csak balszerencse volt. De egyszer csak megcsúszott az autó, alig érezhetően. A Kölyök lezuhant, éppen egy csapat mocsok közé. Nem tudom, mikor lett ez a fiú olyan, amilyen, de ha van közöm hozzá, büszke is lehetnék. Gondolkodás nélkül lelőtte mindet a közelében, majd felállt, és elindult az autó előtt. Intett, hogy menjünk utána. Eltűnt előttünk a kanyarban. Lövések zaja hallatszott. Mi is odaértünk. Egy jó 30 méteres sávban, mint valami sporteseményre igyekvő tömeg, holtak voltak az úton. Utánuk a szabadság, elfogytak, vagy a fene tudja. De ezeken keresztüljutni... A Kölyök eksztázisban volt, lőtt, töltött, lőtt. Nem tudom, mennyi lőszert vitt magával, de biztos, hogy lassan elfogy. Kihajoltam az ablakon, és kiáltottam neki, hogy szálljon be. De nem hallott, vagy nem akart hallani, csak vágta a rendet köztük, egyetlen lőszere sem veszett kárba.
-- Kölyök! Szállj be, gyere, innen már megcisnáljuk! -- Hátrafordult.
-- Nem fog menni. Vigyázz a gyerekre -- mondta, vagy csak képzeltem, hogy mondta? Ekkor fogyott el a lőszere. A puskával kezdett csapkodni, aztán előhúzott valamit az övéből, kisbaltát, nagy kést, nem tudtam megállapítani. És ütötte-vágta őket, nem volt kegyelem, kettesével-hármasával hullottak, úgy harcolt, mint valami megszállott. És közben megnyitotta a rést, én pedig mentem utána, néha lőttem is, de féltettem a Kölyköt.
Persze végül én lőttem le. Nem győzhetett, túl sokan voltak. Már majdnem kijutottunk, a Kölyök már mögöttünk volt, és én a szívem mélyén már tudtam, hogy nem jön vissza, de még próbálkoztam. Kiáltottam neki újra és újra, és amikor úgy tűnt, végre meghallota az agyát elborító ködön át, és felém fordult, az egyik mocsok odakúszott, és beleharapott, aztán lerántotta, és már rajta is voltak. Nem érdekelt, túlélem-e, de erre szakítottam időt: kiszálltam, két mocskot leterítettem, majd gondosan céloztam, és vártam, hogy felbukkanjon a Kölyök a felhőben. Amikor a feje bekerült a célkeresztbe, meghúztam a ravaszt.
 

1 komment

B91

2011.05.09. 11:49 AfterBjörn

20-nál többel nem tudtam menni. Szerettem volna elütni, széttrancsírozni az összes mocskot, de igazából jó, ha fére tudtam egyet-egyet taszigálni a kocsi orrával. De nem fogytak, elölről, oldalról csapkodták az autót, és üvöltöttek.
-- Ez így nem fog menni -- mondta a Kölyök. A zsebébe tömött egy jó marék patront, és mielőtt bármit mondthattam volna, kinyitotta az ajtót és lőtt. 4-5 mocskot rögtön leterített, a kis megtisztult részre kiszállt, felugrott a motorházra, onnan a tetőre, és lőni kezdett. Minden lövéssel pár méternyi helyet tisztított meg előttünk. Most már tudtam volna gyorsabban is menni, de vigyáznom kellett, le ne essen a Kölyök. Kínkeserves haladás volt.
 

Szólj hozzá!

B90

2011.05.08. 11:44 AfterBjörn

-- Hát, nincs mit tenni... Lássuk -- mondtam. Elindultunk. A mocskok rögtön felénk indultak, minden irányból. A nagy hó miatt lassan haladtunk, de szerencsére őket is akadályozta, sokuk néhol derékig süppedt. Erről eszembe jutott, hogy hányan indulhattak ide, és abból milyen kevés érkezhetett meg. De az autó legalább jól szerepelt. Néhol úgy tűnt, elakadunk, de valahogy csak kivergődtünk. Lassan elértük a telep végét. Utunk innen az erdőn vezetett keresztül, alig két sávos út, mellette közvetlenül a fák. És az úton tömött sorokban, ezrével jöttek.

Szólj hozzá!

B89

2011.05.07. 02:13 AfterBjörn

-- Most mintha ritkulnának -- mondta később. Elhúztam a függönyt, és valóban úgy tűnt, meg lehet csinálni. Kinyitottuk az ajtót. A legközelebbi mocsok alig 20 méterre volt tőlünk. Levettem a cipőmet, hogy minél hangtalanabbul tudjak az autóhoz menni. Két fordulóval kivittük a zsákokat, amikbe a legfontosabb holmit pakoltuk. Utána felébresztettem a gyereket, és ahogy volt, takaróba burkolva őt is kivittem. Egyre többen lettek. Úgy tűnt, még nem kaptak szagot, vagy hangot, mert nem indultal el felénk. Az útra néztem, amerre mennünk kell. Hemzsegett a holtaktól.

Szólj hozzá!

B88

2011.05.06. 12:08 AfterBjörn

-- Ez így nem fog menni. Előbb-utóbb ránk törnek. -- A Kölyök bólintott. A gyerek aludt a szobában, ahogy csak a gyerekek tudnak.
-- Mennünk kell, még ma éjjel. Összehordunk mindent az ajtóba, ami kellhet, és ha kicsit szellősebb lesz egyszer odakint, megyünk. Van jobb terved?
-- Nincs.
-- Akkor ezt fogjuk csinálni -- mondtam, és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy jó ez a terv. De muszáj volt valamit tenni, mert itt legföljebb napok kérdése, hogy végeznek velünk. Ha nem lettem volna ennyire elfoglalva a gondolataimmal, az érzéssel, hogy rajtam múlik, mi lesz, talán észrevettem volna a Kölyök komor tekintetét, a végzetes elhatározást a szemében, hogy ez egyszer ő lesz, akin megfordul a sorsunk. De nem vettem észre.

Szólj hozzá!

B87

2011.05.05. 10:03 AfterBjörn

Egész nap nem történt semmi, csak egyre többen lettek, délutánra már olyan volt odakint, mintha valami szabadtéri koncertre gyülekeznének az emberek. Nem tudom, miért nem támadtak ránk. Régebben láttam olyat, hogy az utcán aránylag békésen csoszogó mocskok egyszercsak felkapták a fejüket, és egyszerre rohantak meg egy házat, ami látszólag némán, elhagyatottan állt. És előbb-utóbb bejutottak. És akkor jött a kiáltozás, aztán a néma csend. És elkezdtek kiszállingózni a házból. Az újonc általában órákkal később jött ki. Aki annyit hibázhatott, hogy levert valamit a polcról.

De most minket békén hagytak egyelőre. Persze, mi egyelőre nem is vertünk le semmit.

Szólj hozzá!

B86

2011.05.04. 09:58 AfterBjörn

Mire a házhoz értünk, a Kölyök is észrevette a mocskokat. A függönyöket megigazította, hangtalanul kitárta az ajtót, és kezében a fegyverrel várt minket. Az alakok egyelőre, úgy tűnt, céltalanul kódorognak, a legközelebbi is vagy 100 méterre volt. Az autót megint közvetlenül a bejárat elé állítottam. Hangalanul beosontunk, bezártuk az ajtót, és figyeltünk. Azt hiszem, az állatok se szeretik őket, mert olyan némaság öntötte el a tájat, hogy egy-egy hörgés, nyögés egészen közelről hallatszott. A gyerek ugyanolyan szótlanul ült a konyhaszéken, mint az autóban. A Kölyök kérdő tekintetet vetett rám. Megráztam a fejem. Szerencsére megértette, nem kellett elmesélnem neki, hogyan haltak meg.

Szólj hozzá!

B85

2011.05.03. 17:05 AfterBjörn

Amikor kiléptem az ajtón, valami természetellenes zúgást hallottam. Először azt hittem, csak a szél. A gyereket nem találtam a kocsiban. Gyalog indult el, érezte, tudta, mi történt, lassan lépkedett a hóban. Beugrottam az autóba és utána eredtem. Megálltam mellette, kiszálltam, és betettem a kocsiba. Nem szólt semmit, nem sírt, csak bölcs arcával nézett maga elé. Olyan tekintettel, amely többet látott már, mint amennyit kellett volna. A másik ház felé vettem az irányt. Megszokásból a visszapillamtóba néztem. És megláttam a mozgó alakokat, amint a sápadt fényben végtagjaikat vonszolva lassan, de kérlelhetetlenül jönnek. Hát végül csak ideértek.

Szólj hozzá!

B84

2011.05.03. 08:13 AfterBjörn

Kezében egy kést szorongatott, és amikor szólni akartam neki, hogy ideje indulnunk, rám nézett, elmosolyodott, és a torkába döfte a kést. Halk, fuldokló kiáltást hallottam, majd ráborult férje tetemére. Nem léptem oda hozzá, nem akartam neki segíteni. Elegem volt mindenből és mindenkiből, gyűlöltem ezt a nőt ebben a pillanatban, és csak azt bántam, hogy ilyen könnyen ússza meg. Behajtottam magam mögött az ajtót és kimentem a gyerekhez. Meg kell adni, hogy van dramaturgiai érzékük a holtaknak is, mert valamiért ezt a pillanatot választották arra, hogy ezrével törjenek ránk.

2 komment

B83

2011.05.02. 16:09 AfterBjörn

Amikor beléptem a szobába, a nő Johan teteme fölött állt, mint egy szobor, merev arccal nézett le rá. Búcsúzkodott, de nem fogtam fel időben, hogy nemcsak a férjétől. Az egész élettől. És mindent, ami történt, megértek vagy elfogadok, de ezt az egyet nem tudtam azóta sem megbocsátani: hogy egyedül hagyta a gyerekét -- vagy ha úgy tetszik, a nyakamon.

Szólj hozzá!