Valami motelba mentünk először. Csöndes volt, a közelben nem kószáltak. Elsötétítettem mindent. A gyerek elé tettem egy tál ételt. Csöndben enni kezdett.
-- Mi mikor halunk meg? -- kérdezte. Szinte vártam, hogy még hozzátegye: végre. Mit válaszoljak?
-- Megnehezítjük nekik -- próbáltam mosolyogni. Nem hiszem, hogy túl őszintére sikerült.
-- Engem is lelősz majd, ugye? -- Szinte kérte. Jézusom. Kinéztem az utcára. Sötét volt, reménytelen.
-- Egyél most -- mondtam, és utáltam magamat, mert nem tudtam megmondani neki, hogy igen, ha minden remény el is veszett ebben a kurva világban, egy dologban bízhat: nem hagyom, hogy megtörténjen vele is. Végül elaludt, és az Aliens és Newt jutott eszembe. Meg a harmadik rész, aminek az elején rögtön meg is hal.
B94
2011.05.12. 13:00 AfterBjörn
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://aftershock.blog.hu/api/trackback/id/tr682898101
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
