Amikor beléptem a szobába, a nő Johan teteme fölött állt, mint egy szobor, merev arccal nézett le rá. Búcsúzkodott, de nem fogtam fel időben, hogy nemcsak a férjétől. Az egész élettől. És mindent, ami történt, megértek vagy elfogadok, de ezt az egyet nem tudtam azóta sem megbocsátani: hogy egyedül hagyta a gyerekét -- vagy ha úgy tetszik, a nyakamon.
B83
2011.05.02. 16:09 AfterBjörn
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://aftershock.blog.hu/api/trackback/id/tr92871965
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
