Kezében egy kést szorongatott, és amikor szólni akartam neki, hogy ideje indulnunk, rám nézett, elmosolyodott, és a torkába döfte a kést. Halk, fuldokló kiáltást hallottam, majd ráborult férje tetemére. Nem léptem oda hozzá, nem akartam neki segíteni. Elegem volt mindenből és mindenkiből, gyűlöltem ezt a nőt ebben a pillanatban, és csak azt bántam, hogy ilyen könnyen ússza meg. Behajtottam magam mögött az ajtót és kimentem a gyerekhez. Meg kell adni, hogy van dramaturgiai érzékük a holtaknak is, mert valamiért ezt a pillanatot választották arra, hogy ezrével törjenek ránk.