HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

21

2010.01.03. 07:17 AfterMárton

Megmozdult az egyik bokor. Egy madár rúgta el magát róla. Újra csönd. Hóropogás, valahonnan elölről. Kezemben megremegett a puska. Valami kilépett egy fa mögül. Ember volt, kezében tartott valamit, de nem láttam, mi az. Mozgása, tartásának egész feszülő figyelme arról árulkodott, hogy normális ember... Kiáltsak? Lőjek? Majdnem elröhögtem magam a gondolattól, hogy mennyire leegyszerűsödött a világ. Nincs rajtam kívül élő ember az egész bolygón, csak néhány, és ha meglátom az egyiket, vagy rálövök vagy rákiáltok. Istenem, ki mondhatja, hogy nem érdemeltük meg ezt az egészet? Rákiáltottam. Felkapta a fejét, nézett, csöndesen, mérlegelve. Aztán elindult. Nem tudom, világbajnok futó volt-e vagy mi, de úgy rohant, hogy azt hittem, előbb teszi meg a köztünk levő 50 métert, mint hogy lőni tudok. Nem tudtam, mit akar. Örül, hogy nincs egyedül? Meg akar ölni? Kínzó, rettenetes pillanatok voltak ezek. Célra tartottam a puskát, és újra kiáltottam, hogy álljon meg. Megtorpant. Pisztoly volt a kezében. Lassan rám emelte. Lőttem. Összeesett. Odarohantam hozzá. Értelmes szemek csillogtak elő egy szakállas ábrázatból. Beszélni már nem tudott, a sörétek tenyérni darabokat szaggattak ki a mellkasából. A tekintetéből kiolvasott -- odaképzelt? -- kérdést soha nem tudtam többé elfelejteni. Azt kérdezték ezek a szemek: miért?

Szólj hozzá!

Címkék: multi 1

20

2010.01.02. 07:06 AfterMárton

A félelem. A félelem nem változik. Nem arról beszélek, ami egy átlag világvége-túlélő mindennapjait kitölti, de legalábbis a háttérbe húzódva folyamatosan ott lebeg. Amiről beszélek, az az a jeges rémület, ami akkor kerít hatalmába, amikor kicsit messze csatangolsz otthonról, és egyszer csak rájössz, hogy nem vagy egyedül. És hogy az ellenséged ezúttal nem valami dühöngő élőholt, hanem ugyanolyan ember, mint te -- csak más utat választott. Amit te összeszedtél, munkával, verejtékkel, ő abból akar túlélni. És ehhez a legjobb, ha megöl először. Nem tudom, a hosszú idő alatt, amit egyedül töltöttem ebben a világban, fejlődtek-e valamit az érzékeim, de aznap elég hamar rájöttem, hogy követnek. És valahogy azt is tudtam, hogy ezúttal nem én vagyok előnyben. Valami tudatos gonoszság követett, valami, amiről azt hittem, a városban hagytam. Ez volt a pillanat, amikor ráébredtem, hogy valójában mi űzött el onnan: hogy tudtam, vannak még rajtam kívül túlélők, és tudtam, milyen az ember. Hatalmas kört leírva hazafelé igyekeztem, reméltem, hogy azalatt nem támad meg. Látni egyszer se láttam, de valahonnan tudtam, hogy ott van mögöttem. Feltűnt a ház. Megtorpantam. Hátha üldözőm nem is tud róla... Akkor viszont az előtt kell leszámolnom vele valahogyan, mielőtt odaérek. Mert mi van ha többen vannak, és ez csak valami őrszem, felderítő vagy a tököm tudja, hogy hívják ezeket katonáéknál. Rettegtem, talán jobban, mint eddig bármikor. Fenyegető volt a tudat, hogy ezúttal nem vagyok okosabb, ügyesebb, mint a másik. Nem tudtam, mit csináljak. Csőre töltöttem a sörétes puskát, és szembe fordultam a támadómmal. Vagy legalább arra, amerről sejtettem. A nap lemenni készült, a hó viszont világított. Csönd volt az egész erdőben.

Szólj hozzá!

Címkék: multi 1

19

2010.01.01. 07:45 AfterMárton

A tűz megszűnt kelléknek lenni, ami a jó kis hangulathoz szükséges egy téli estén, vagy ami bogrács alá kell, hogy a félrészeg társaság pörköltje azért csak elkészüljön. Nekem a tűz az életet jelentette. Nem tudom, hogy ez az egész világvége csak vírus volt-e, vagy a természet igazi átfogó támadást indított ellenünk, de tény, hogy ilyen hideg télre nem emlékszem, a 20 fokos hidegek sem voltak ritkák. Sokszor napokig zuogott a hó, de annyi, hogy amikor végül elállt és ki szerettem volna nyitni az ajtót, komolyan meg kellett vele dolgozni. Ételem volt még, de a tüzelő vészesen fogyott. Amennyit az egykori tulaj itt hagyott, meg amit hasogattam magamnak, az elég lett volna egy normális télre, de az én telem nem volt normális. Pedig lezártam szinte minden szobát, amit nem használtam -- viszont a fürdővízből nem engedtem. Ragaszkodtam ehhez a luxushoz, talán ez is egyike volt azoknak a hóbortoknak, amikkel próbáltam megmaradni. Mindenesetre víz még mindig volt, de ennyi hóval akkor is lett volna, ha már a csapból nem folyik. De a tüzelő beszerzése nem volt egyszerű -- és én mégis hálás voltam és vagyok, hogy a sors olyan feladatokat adott nekem, melyekkel nehezen bár, de meg tudtam birkózni. Mert később sajnos jött más is. Ezek a hónapok voltak az én idilli napjaim.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása