A következő napokban nagyon cudar idő jött. Az északi szél szinte folyamatosan üvöltött, szakadt a hó és -10 fölé ritkán ment a hőmérséklet. A Kölyökkel néha kimentünk vadászni, vagy csak kószálni. Hiába tudtam, hogy a sok mocsok bármikor elindulhatott a városból akár éppen felénk is, ebben a rohadt időben nem tűnt elképzelhetőnek. Tudtam, hogy ez butaság, és megint nem vagyunk elég óvatosak, de azt hiszem, képtelenség úgy létezni, hogy az ember folyamatosan, minden percben figyel, aggódik. Így hát -- sokszor egy kis pia segítségével -- elértem, hogy legalább egy-két órákra ne pattanásig feszült idegekkel kémleljem a környezetet. A többiekkel -- az újak, ahogy egymás közt hívtuk őket -- nem sokszor  találkoztunk. A Kölyök időnként átment hozzájuk, én viszont távol tartottam magam. Nem akartam megkedvelni őket.