Aftershock

Hiába tudtam, hova kell mennem, nehéz volt. Koromsötét minden körülöttem, néha egy-egy árny lebbent el a fényszórók előtt. Nem tudtam, hogy valóban láttam-e valamit vagy csak a vérveszteség miatt kezdtem látni dolgokat. Mert sajnos a srác elég mélyet vágott végül, úgyhogy sietnem kellett. Kerülgetni az autókat, a felborult kukákat, a hullákat... A szél sejtelmesen fütyült, a hold előtt felhők vágtattak, és sötét volt nagyon. És egy aránylag nagy városban ez a legfeltűnőbb -- azon kívül persze, hogy élő ember nem mozdul semerre. És ekkor leállt az autó. Nem tudom, miért, ha nappal lenne, világos, vidám, élő nappal, megjavítanám. De a sötét, elkeseredett, halott éjszakában másképp festenek a dolgok. A kórház, ahova igyekeztem, körülbelül 1 kilométerre volt. Ami nem sok, meg tudom csinálni, ha nem zavarnak meg közben. De ha harcolnom kell, neadjisten futnom, akkor könnyen lehet, hogy vége. Úgy döntöttem, hogy a zsákomat itt hagyom, csak a puskát viszem magammal. Ha el tudom látni a bajomat, akkor vissza tudok jönni a kocsihoz. Ha nem, akkor úgyis mindegy. Magamhoz vettem egy kis lőszert, kibiztosítottam a puskát, és kiléptem az éjszakába.