Egy idő után nem kénytelen voltam szembenézni a gondolattal, hogy végül is mi történt velem. Ki bántott? És miért? Amikor ezt a kérdést feltettem magamnak, roppant szomorú lettem. Sajnáltam magamat, hogy minden vágyam volt egy emberi lény társasága végre, és amikor azt hiszem, hogy karnyújtásnyira van, akkor ezt kapom. Visszamentem a partra, próbáltam nyomokat keresni, amik legalább valami ötletet adnak arra nézvést, hogy hogyan tudnám kinyomozni ezt a rejtélyt. De valami fenyegető, komor hangualt vett erőt rajtam, amint megközelítettem a helyet, ahol felébredtem. Ezt nem tudtam sehogy megmagyarázni, mert nem az a fajta félelem volt, amit az élőholtak okoznak: az pánik, ez pedig rosszkedvű, csöndes félelem volt. Mindenesetre arra elég, hogy lelohassza a válasz utáni vágyat bennem. Pedig tudtam, hogy sokáig nem odázhatom el, különben megőrülök. Valamit tennem kellett.
89
2010.03.31. 15:53 AfterMárton
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://aftershock.blog.hu/api/trackback/id/tr841884266
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
