De valami baj volt. Éjszakánként, ha nem bírtam aludni, az utcát bámultam, a mozdulatlanságot, a kihalt, sötét aszfaltot, és egyre többször láttam elvonaglani egy-egy szerencsétlent. Eleinte ez nem ijesztett meg, bár persze jobban szerettem, amikor nem mászkáltak körülöttem élőholtak. Ám ami ennél is rosszabb volt, az az érzés, hogy akármikor riadtam fel, mindig úgy éreztem, hogy ha csak egy perccel korábban térek magamhoz, még itt találtam volna valahol a házban rejtélyes ellenfelemet-barátomat. És hiába volt ez képtelenség, az érzés mindig ott motoszkált. És még mindig fogalmam se volt róla, hogy mi történt azon a napon, amikor a parton tértem magamhoz. Lassú, szürke csüggedés kezdett úrrá lenni rajtam, pedig végül is lett volna min gondolkoznom. És egyre többször jutott eszembe, hogy miért jöttem el végül ilyen messzire a földről, amit egykor hazámnak hívtam. És ettől se lett jobb kedvem.
88
2010.03.27. 16:18 AfterMárton
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://aftershock.blog.hu/api/trackback/id/tr561873069
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
