Aftershock

És most kint áll a teherautó, benne egy valag cucc, és időnként kimegyek, beindítom, pedig már melegszik az idő, olvad a sok hó, és ennél nyomorultabb még sosem volt a világ. Időnként látok ezt-azt, kószáló rohadékok, de embert már nagyon rég nem láttam, sőt emberre utaló nyomot sem, már néha kezdem azt hinni, hogy mostanra tökéletesen egyedül maradtam a Földön. Gondolom ez persze nem igaz, de túl sokan nem lehetünk. Játszom, filmet nézek, Haverral beszélgetünk, de nem történik semmi, minden unalmas, nyúlós, már nem is félelmetes szinte, csak szar. Megint előkerült a pia, de valahogy az se tompít semmit, mit is tompítana, épp az a baj, hogy semminek nincs többé éle, egy gondolat sem izgat vagy ijeszt meg. Ettől néha mégis megijedek, de aztán hamar elmúlik az is, és belülről kezd rágni ez a nihil. Ha nincs hova továbblépni, akkor nincs értelme semminek. Csak az zavar még, hogy úgy érzem, még tehetnék valamit, magamért vagy az emberiségért vagy legalább az emberiség emlékéért. De most lecsavarom a viszkis üveg kupakját, töltök és egy jó vizespohárnyit három korttyal lenyomok. Ennyi telik tőlem most.