Ezúttal megjárta. Éjszaka érkezett. Elképzelte, hogy odabent mit fog találni, mindig elképzelte. Rettegő -- esetleg fásult, bár azt nem szerette -- emberek, akikre egy olyan ellenség csap le, amire igazán nem számíthattak az új világban. Mr. N. a felismerés pillanatait szerette kiélvezni.
Először körüljárta a házat, csöndben, mint az árnyék. Nem hallatszott odabentről semmi. Fény sem szűrődött ki, ha nap közben nem látta volna, amint az egyik élőholt ide igyekszik, soha nem jött volna rá, hogy itt emberek vannak. Visszatért a bejárati ajtóhoz. Halkan lenyomta a kilincset, persze zárva volt. A hold lassan mászott fel az égre, a hőmérséklet jócskán nulla fok alatt volt már. Zaj nem halatszott a kisváros utcáiról, néma volt minden körülötte. Felkatintotta a zseblámpáját és megvizsgálta a zárat. Nem tűnt bonyolult szerkezetnek, de nem volt kedve bíbelődni vele. Talppal hatalmasat rúgott a zárba. Már látta magát kívülről, amint -- akár valami régi filmben -- berobban az ajtó, ő pedig diadalmasan, győztesként belép. A több ponton megerősített ajtó azonban szinte egykedvűen állt ellen a rúgásnak. Mr. N. szinte visszapattant róla.
