Aftershock

Még az este összepakoltam egy zsákba néhány holmit, hajnalban pedig elindultam. A Kölyök nem jött elő a szobájából. Az ajtaja persze nyitva volt, még az első napon megegyeztünk abban, hogy nem fogjuk zárni az ajtókat éjszakára. Bármi történhet. De nem jött ki elköszönni. Gyanítottam, hogy éberen figyel, de nem szóltam neki. Egyszerűbb volt így. A hátizsákomban néhány konzerven kívül két üveg víz volt és két pisztoly. A puskákat itt hagytam a Kölyöknek. Beültem a terepjáróba, és elhajtottam. Lassan haladtam, a mély hóval még ennek az autónak is meggyűlt a baja. Amikor vagy egy órára lehettem a tanyánkról már, úgy tűnt elakadok. Átgondoltam a lehetőségeket. A kerék csak köpködte maga alól a havas földet, a műszer szerint odakint 7 fok mínusz volt, és arra, hogy valami jószándékú fickó kirángat a kátyúból, nem sok esélyem volt. Ütemesen előre-hátra kezdtem hintázni az autóval, rükverc-egyes, rükverc-egyes... Végül nagy nehezen kikecmeregtem, és folytattam az utamat. A visszapillantó tükörben úgy tűnt, árnyak mozdultak meg az erdő szélén, alig 30-40 méterre onnét, ahol alig egy perce még azzal szenvedtem, hogy valahogy kiugrasszam a kereket a mély hóból.