Aftershock

Reggel úgy ébredtem, ahogy nagyon régen nem: kipihenten. A nappaliban a Kölyök a kanapén ült, kezében a puska, és aludt. Gondolom nem akart felébreszteni, harcolt a fáradtsággal, de végül elnyomta az álom. Felhúztam a cipőmet és kimentem az udvarra. A lábam szépen gyógyult. Hó borított odakint mindent. Az ablakban volt egy hőmérő, 3 fok mínusz volt. Nem mozdult semmi a környéken. Vizeltem, és visszamentem a szobámba. Leültem az ágyra, és gondolkozni kezdtem. Ha végül úgy döntünk, hogy itt maradunk, úgy kell tennünk, mintha nem élne itt senki. Tapasztalataim szerint az a legbiztosabb. Az autókat betesszük a garázsba vagy a pajtába, az ablakokat elsötétítjük. Ha fűteni akarunk, a füst elkerülhetetlen. De fűteni muszáj lesz. Lehet, hogy végül mégsem pont ez a ház lesz a legjobb. Körül kell néznünk ma, át kell vizsgálnunk az egész telepet. Valami horgásztanya lehetett annakidején. Hátha lesz egy téglaház beljebb valahol az erdőben. Meg kell beszélnünk. Akármi történik, nem lanyhulhat a figyelmünk. Nyomasztó gondolat volt.