Aftershock

Nem volt szerencsém a teherautófronton. Ami néhányat találtam elhagyatva az út szélén, mind zárva volt, se kulcs, se halott tulaj a közelben. Feltörni meg nem sikerült őket, hiába volt néhány alapvető információ elejtve a régi könyvekben arról is, hogy hogyan kell csinálni az ilyesmit. Talán ha nem égtek volna el a kis házban, könnyebben boldogultam volna, de így csak emlékezetből próbáltam. Szóval csak tessék-kássék. Nem tudom, miért, de nem akartam, nagyon nem akartam az irodaépületbe menni a kulcsért. Annak meg, hogy nekivágjak az autópályának, megint nem sok értelmét láttam, hiszen ki tudja, hol találok használható járművet, meg egyáltalán. Nem olyan szívesen fickándoztam, ha egyszer volt egy környezet, ahol nagyjából elviselhető volt az élet. Csak még ez a fránya teherautó, az nagyon hiányzott a nyugalomhoz. Elképzeltem, hogy tele cuccal, üzemanyaggal, feltöltött aksival áll a pajtában, mindig zsebemben a kulcsa, ha bármi van, csak bepattanunk, és kész, megyünk, amerre nem látjuk az ellenséget... Muszáj volt ezt elérnem, tudtam magamról, hogy nem lesz egy nyugodt órám se, amíg meg nem oldom. Így hát hazamentem, megittam egy pohár viszkit, fogtam a puskát, és elindultam Haverral, vissza a telepehelyre.