Egy tanyán kötöttem ki. Nem volt kedvem a hegyekbe menni újra, túl messze volt a város, ami persze jó dolog volt, de sokszor kellett volna lejönnöm, ezért-azért. Azon gondolkodtam, hogy milyen régen láttam utoljára rohadékot, és hogy ez vajon miért van. A hidegre tippeltem. A tanya elég messze volt az úttól, nagy, üres térség közepén, a hóban jól látszottak volna a nyomok. Puskával a kezemben, Havert magam mögé parancsolva az ajtóhoz léptem, megpróbáltam kinyitni. Zárva volt, persze. Körüljártam a házat, hátha nyitva lesz egy ablak Nem volt szerencsém. A hátsó ajtó viszont sokkal komolytalanabb valaminek nézett ki, mint a bejárati, ezért itt próbálkoztam. A táskámban volt egy álkulcskészlet, amikor ezt pakoltam, emlélszem, majdnem hangosan elröhögtem magam, és kezdtem igazán nevetségesnek érezni az egész világvége-gondolatot, ami akkoriban izgalommal töltött el. De csak beletettem, és most igazán jól jött, noha csak könyvben meg a neten olvastam róla, hogy elvileg hogyan kell használni. Két óra alatt nyitottam ki az ajtót, de az ilyesmi ebben az új világban semmit sem számít: azzal töltöttem az időt, ami a célom felé vezetett, így nem volt többé értelmezhető, hogy "elcsesztem rá két órát". Csend volt odabent. Az istállót, ólakat majd holnap nézem meg, először magát a házat szerettem volna látni. Nem volt hulla errefelé, sőt minden eltakarítva, elpakolva, lezárva. Úgy látszik, még volt idejük nem pánikszerűen elhagyni ezt a helyet, akárki is lakott itt. Volt legalább három szoba, egy fürdő, nappali: igazából teljesen más képet festett belülről, mint kívülről. Onnan azt hittem volna, hogy olyan igazi régi típusú parasztház, bent viszont egy kifejezetten modern ember háza volt. Hatalmas plazma tv állt a nappaliban, dvd-lejátszó, konzolok, kezdtem elképzelni a fickót, akié lehetett. Fiatal volt szerintem, az a fajta, aki egyszer csak otthagyja a várost, leköltözik "vidékre" és a maga erejéből fog megélni. És ha ez igaz, akkor találhatok még hasznos holmit ezen a tanyán holnap, nem is keveset, gondoltam. Újra elővettem a listát, és írni kezdtem.
58
2010.02.09. 07:57 AfterMárton
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://aftershock.blog.hu/api/trackback/id/tr121738311
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
