Aftershock

Az utcán sétáltam. Csönd volt, undorító, embertelen, tökéletes csönd. Megláttam egy templomot bal oldalon. Odamentem, puskám csövével belöktem a nagy ajtót. Bent sötét volt, komor, visszhangos és sötét. Beléptem. Haver leült odakint. A szobrok, képek ugyanúgy néztek rám, mint bármikor a régi világban. Ebből arra következtettem, hogy nincs bennük semmi emberen túli, le se szarják, ami történt. Előre mentem az oltárhoz. Misére készülhettek, amikor úgy döntöttek, hogy inkább mégse, van jobb dolguk is a világvége küszöbén, mint ezzel szarakodni. Terítők, serlegek, a szokásos kellékek, nem nagyon tudtam sose követni egy misén, hogy mikor mi következik, meg mivel miért integet meg törülget a pap. Felemeltem a puskámat és szétlőttem a szép cuccokat, sorban mindet. Amikor az aranyozott serleg darabokra robbant, átfutott az agyamon az Indiana Jones harmadik része, mi van, ha ez volt a Szent Grál, és az örök élet lehetőségétől szabadultam meg most. Körbenéztem, elképzeltem, mi van odakint, és úgy döntöttem, hogy remélem, ez volt a Grál. Felnézetm a keresztre. Miért? - kérdeztem, és ráemeltem a puskát. MIÉRT?! -- és lőttem, újra és újra, míg végül hisztérikus üvöltésben törtem ki, és azon kaptam magam, hogy puskám ravasza üresen csattog, elfelejtettem lőszert tölteni bele. Letérdeltem, összekulcsoltam a kezemet, és felnéztem, a templom mennyezetén túl, fel az égbe, és szívem legmélyéről szállt újra a kérdés, dühtől, félelemtől megtisztulva: miért?