Aftershock

Mire azok ott kint felfogták, mi történik, az egyikük halott volt. Úgy tűnik, nem szokták meg, hogy áldozataik bármit is tesznek, miután elkapták őket. És még valamit nem tudtak: Mr. N. nem az életét féltette, hanem mindazt, amit számára ez a világ jelentett. A hatalmat, a szabadásgot. Azt, ami -- ha esetében mégoly beteges módon is -- az embert mindig is emberré tette. És ha az ilyesmit akarják elvenni valakitől, akkor Spartacusok, Rambók születnek. És emberek halnak meg. Miután tövig szúrta az üvecserepet a fickó tarkójába, felkapta a mellette heverő nagyobb kést, és kaszabolni kezdett. Kiáltozás is alig hallatszott, és már vége volt, csak a kint álló őr bizonytalan léptei halatszottak a betonpadlón. Elindult befelé, aztán megtorpant. Nem tudta, meneküljön-e vagy vegye fel a harcot. Aztán Mr. N. ránézett, ő pedig futni kezdett.

A kötelektől megszabadulni volt a legnehezebb. Néha majdnem pánikba esett, és ez az érzés új volt. Faltól falig kúszott-mászott, próbált valami éleset találni, amivel elvághatja a nem túl erős madzagot, amivel megkötözték. Végül az egyik sarokban üvegcserepeket talált. Mire megszabadult a kötelékeitől, néhány csúnya vágást is összeszedett. Ha nem vágtatott volna az ereiben az adrenalin, pokolian fájt volna. Miután újra szabad volt, megpróbálta felmérni, mire lesz képes az elkövetkező percekben. Úgy érezte, nem tört el semmije, csak a feje fájt nagyon. Odaosont az ajtóhoz és kilesett a kulcslyukon. Négy fickót látott, akik részegen beszélgettek, az ötödik pedig a kijáratot őrizte. Fegyverük nem volt, legalábbis lőfegyver nem, kések, kardhoz hasonló dolgok hevertek mellettük. Mr. N. gondolkodás nélkül cselekedett. Egy rongydarabba bugyolálta a kezét, majd megragadta az egyik nagyobb üvegcserepet és kinyitotta az ajtót.