HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

98

2010.05.16. 10:51 AfterMárton

Lassan haladtunk. Nem tudom, milyen évszak volt (és ebből eszembe jutott, hogy út közben valami egyetemi város könyvtárában meg fogok állni és tengerészeti könyveket is be fogok szerezni, meg csillagászatit is, muszáj), de elég hamar sötétedett már. Haver mellettem ült, a benzinmutató az "F"-en, a hatalmas teherautó lassan vánszorgott előre. Errefelé ritka volt az üres szakasz a sztrádán, mindenfelé autóroncsok. És óriásira nőtt gaz. Amikor még normális volt a világ, sokszor bosszankodtam, hogy sárga villogós autók foglalnak el egy-egy sávot. Karbantartók. Most mit nem adtam volna egy ilyen bosszúságért... De nem voltak karbantartók, nem voltak traffipaxok, 200-zal száguldó agresszív barmok, idióták, akik 40-nel mennek a belső sávban. Nem volt semmi, csak elhagyott autók, tetemek, és óriási gaz, a természet gyógyította magát. Először kiirtotta a kórokozókat, és most eltünteti a sebeket. És ez nagyon nyomasztó volt. Nem volt itt helyem, véletlenül vagyok itt, a nagy egésznek, Istennek vagy bárminek nem ez volt a terve. Amikor a valaha emberlakta vidékeken háborítatlanul tör előre a természet, akkor nincs helye teherautónak. És benne nekem. És mégis élni akartam, pedig semmi és senki nem akarta, hogy éljek. Lassan haladtunk.

Szólj hozzá!

97

2010.05.10. 11:38 AfterMárton

2013 szeptembere... Az utcán tüzek égnek, kiabálások hallatszanak, a családom meghalt, a legjobb barátom pedig a szobában fekszik, és én tudom, pontosan tudom, hogy mindjárt ő is meghal, ma, holnap, egy hét múlva, de meg fog halni, és már azt is tudom, hogy én nem. Legalábbis nem abban, amiben mindenki, aki számított nekem. Rám más vár. Ekkor eszembe sem jut, hogy elgondolkodjam, mi lesz majd, mit fogok csinálni a hülye könyveimmel, amelyekben le van írva, hogy hogy lehet magból búzát, búzából kenyeret csinálni. De valahol a tudatom mélyén mégis eszembe jut, hogy úgy néz ki, szükségem lesz rá, végül tényleg szükségem lesz rá... Ezért betakarom a barátomat, lehúzom a redőnyt, kimegyek, beülök a kocsiba, és elindulok gyógyszerért, valamiért, ami segíteni fog rajta, noha tudom, hogy ilyesmi nem létezik. Soha többé nem láttam.

1 komment

süti beállítások módosítása