Aftershock

Tűz ég valahol mellettem, érzem a melegét. A szabadban vagyok, felettem a csillagos ég. Kicsit fáj a lábam. Gyenge vagyok. Lassan összeáll a kép. Elájultam, a kölyök -- mi lenne, ha így hívnám? -- tábort vert valahol, lefektetett, és most itt vagyunk. A tűz másik oldalán kucorog, valamit nyársra tűzött, azt süti. Egész takaros a tábortűz, nem először csinálja. Pár perc múlva megnézi a húst, megkóstolja, majd odahozza nekem. Öröm suhan át az arcán, amikor meglátja, hogy magamnál vagyok. Odanyújtja az ételt.
-- Mi ez? -- kérdezem, csak hogy mondjak valamit.
-- Mókus. A nagyapám mutatta meg még régen, hogyan kell megfogni. Gondoltam, ne fogyjon a konzerv. Sok itt a mókus. -- Bizonytalan mozdulattal mutatott körbe.
-- Hol vagyunk? -- kérdeztem, miközben mohón enni kezdtem.
-- Miután... tudja, miután elájult... elég hamar találtam egy tisztást. Nem tudom, hol vagyunk. Valahol az erdőben.
Amennyire a tűztől csak tudtam, igyekeztem felmérni, milyen helyet választott. A lehető legrosszabbat. Mindenhonnan nyitott volt, pár méterrel a tűz fényétől már vége is volt a tisztásnak, a sűrű fák közül bármi előtörhet, csak későn vennénk észre.
-- Taposd el a tüzet. Máris! -- Sietve engedelmeskedett.
-- A puskát megtöltötted? -- Bólintott, és a kezembe akarta nyomni. Megráztam a fejemet. -- Nem, te őrködsz ma éjjel. Hajnalban eltűnünk innen. Pakolj vissza mindent a kocsiba és szállj be. Ha nem bírod tovább, ébressz fel, világos? Amint pirkad, már itt sem vagyunk.
-- Igen, uram. -- "Uram". Valahogy furcsán hangzott. Eszembe jutott, hogy nekem is az autóban kellene aludnom, de úgy döntöttem, hogy vállalom a kockázatot. Túl kényelmes és meleg vackot készített a Kölyök. Nem volt erőm a gondolkodáshoz. Újra álomtalan álomba zuhantam.