A nyomok odakint nem hagytak nyugodni. Kezdetleges csapdákat állítottam fel, amik legalább jelzik valahogyan, ha betolakodó jár a ház körül vagy a házban. Volt egy könyvem, amiben brutálisabb eszközökről volt szó, de azokhoz egy csomó mindent be kellett volna szereznem a városból, és valamiért nem akaródzott elindulnom. Még nem. Így viszont hamar azzal fizettem a halogatásért, hogy egy éjjel arra riadtam, hogy valami nincs rendben. Haver morgott mellettem halkan. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül a házban. Hallani nem hallottam semmit, de érezni lehetett a feszültséget. Lenyúltam az ágy mellé. A puska hűvösen simult a kezembe. Füleltem, de minden néma volt. Lassan kikászálódtam az ágyból és elindultam az ajtó felé. Kinyitottam. Semmi, bár sötét is volt. Egyszerre hűvös levegő csapott meg és egy halk koccanást hallottam. Világos lett minden. Tolvaj járt a házban. Odamentem az ajtóhoz, feltéptem. Semmit nem láttam odakint, csak a hó világított. A nyomokat majd reggel nézem meg. És valami komolyabb reteszt is szerelnem kell az ajtóra. Meg talán üzenetet hagyni a tolvajnak, hogy mi volna, ha nem lopna, hanem beköltözne. Jaj, de bonyolult és mégis milyen egyszerű lett minden. Leültem a konyhában, Haver az ölembe tette a fejét, én pedig gondolkozni kezdtem a holnapról. Másnap megvizsgáltam a nyomokat. Ha jól vettem ki, egyedül volt, bár elég keméynre tapostam már a havat a ház előtt, így egyértelműen nem tudtam megállapítani, a helyet meg, ahol a szűz hóba ért, nem találtam meg. A fészerben kerestem valamit, amivel biztonságosabbá tehetem a házat, ez mindennél fontosabbnak tűnt, de sajnos semmit nem találtam, amivel el tudnám reteszelni belülről az ajtót. Újabb tétellel gyarapodott a bevásárlólistám. Éreztem, hogy nem halogathatom sokáig az indulást. Le kell mennem újra. Félelmetes érzés volt, talán azért, mert idefent el tudtam hitetni magammal, hogy ez az egész magány és minden csak idefent van, és én választottam. De megint szembenézni a kihalt nagyvárosokkal, a szerte heverő hullákkal (bár reméltem, hogy mostanra széthordták őket az állatok), minden zajra összerezzenni, hogy hátha egy rohadék jön... De nem volt választásom, mert azok a dolgok, amik a listámon szerepeltek, egyszerűen kellettek. De még nem, még pár napig maradok. Egy székkel kitámasztottam a kilincset, mint az amerikai filmekben szokták, a hálószobát pedig ideiglenesen lezártam. Kihúztam az ágyat a nappaliba, úgy gondoltam, elalvás előtt azzal is elzárom az ajtót, a tűz pedig egész éjjel égni fog. Egy-két napon át megpróbáltam minél később elaludni, de egészen hajnalig nem mozdult semmi, engem pedig elnyomott az álom.
