Aftershock

A férfi betette maga után az ajtót, kalapját a szögre akasztotta. A kutya hangos szusszanással feküdt le odakint a lábtörlőre. Van, amikor inkább kint alszik, úgy látszik, ez is ilyen. Márton odalépett a polchoz, levett róla egy üveget, megszagolta. Mosolyában büszkeség is volt. Egy derekas poharat megtöltött a gyümölcspálinkával, leült a karosszékbe, és lassan inni kezdett. Nem hagyta, hogy a gondolat -- "túl régen túl békés" -- eluralkodjon. Mostanában egész jól tudott parancsolni magának. Voltak napok, amikor szinte egész nap nem jutottak eszébe a rohadékok.

Pár nap alatt összeszedte magát. Elhagyta a várost, mert tudta már, hogy itt is végzett. Nem tudta, merre induljon, úgyhogy véletlenszerűen elindult. Sok minden történt vele a következő hetekben-hónapokban, és annál több azokkal, akiket balszerencséjükre összehozott vele a sors, de Mr. N. egyre kevésbé volt elégedett egy-egy vadászat után. Nem érezte kihívásnak; nem vette észre, hogy szinte tökéletesen -- normális embertől nem elvárható sikerrel -- alkalmazkodott az új világ törvényeihez, és mivel erre a többiek nagyjából képtelenek voltak, mert a szívük mélyén még mindig várták a régi világ visszatértét, esélyük sem volt ellene. Mr. N. tehát vándorolt, konokul, először északra, aztán nyugatra fordult, teltek a napok, évszakok, míg végül egy reggel újra azt a régi bizsergést érezte, amit utoljára nem is emlékezett, mikor. Még az okát sem tudta, de az ösztönei azt súgták, valahol előtte, a közelben várja egy újabb préda, olyan, amilyet régen nem volt szerencséje vadászni.