Aftershock

Azt hiszem, ekkor kezdtem levetkőzni mindazt, amit civilizáltságnak hívhatunk talán. Viszont amit tanítottak a túlélésről, nem felejtettem el. A Kölyök, Johan, a gyerek... halványultak, és ez az érzés is csak egy ideig volt rossz. Megkönnyíti a mindennapjaimat, ha nem azon rágódok, hogy hogy lehetett volna másképp. Ez van, végül is több milliárdhoz képest mit számít ez a 3-4? Lassan eljutottam arra a szintre, amikor mindenre, ami körülvesz, eszközként kezdtem gondolni. Igen, az emberekre is. Gyakorlati hasznukat kezdtem latolgatni, és mi tagadás, volt nekik. Tudhatnak olyat, amit én nem. Őrizhetik a dolgokat, amikor más dolog van. Mondhatni az önzés volt az egyetlen, ami miatt életben hagytam a faszit.

Nagyon ritkán láttam embereket, de kerültem őket messziről. Öltem a mocskokat, gyűjtötem a cuccokat, amikkel túlélhetek, 3-4 napnál tovább egy helyen nem maradtam. Dél felé indultam, aztán a tengernél megálltam és visszafordultam. Maradt még itt elég mocsok. Takarítani kell.

Könnyebb. Nem kell gondolkodni azóta. Ösztönösen cselekszem, nem maradok egy helyben sokat, figyelem a mocskokat, és minden alkalmat megragadok, hogy pusztítsam őket. Tudom, hogy nem számít, de nekem jól esik. Hol messziről, puskával, hol csapdával és tűzzel, valami megoldás mindig akad. Ez tölti ki a napjaimat. Szarok minden másra. Dögöljetek meg.