HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

B75

2011.02.27. 23:53 AfterBjörn

Nagyon nehezen haladtunk, legalább fél óra volt, mire izzadtan, lihegve megérkeztünk. És akkor jött az ásás. Vagy húsz percig hánytuk a havat, hogy legalább az ajtó előtt egy pár négyzetméteres hely legyen, meg valami lépcsőfélét is vágtunk bele, hogy ha eláll végre, akkor lehessen közlekedni. Végül bekopogtunk. A nő nyitott ajtót, elkínzott tekintetén rögtön láttam, hogy valami baj van.
-- Johan? -- kérdeztem. Bólintott.
A fickó legalább három takaró alatt feküdt és vacogott. Nem volt magánál, a láza 39 alá egy ideje nem ment. Úgy látszik, egyik antibiotikum se hat. Meg fog halni, ebben nagyjából már akkor biztos voltam, amikor megláttam a nő arcát. Megvizsgáltam a csonkot. Vörös volt, duzzadt. Belevágtam a késemmel. Gennyes, büdös lé kezdett belőle szivárogni. Tudtam, hogy körülbelül eddig tartott a tudományom. De a lázát megpróbálhatjuk lenyomni. Hideg víz van elég. Egy vödör havat felolvasztottam, egy lepedőt átáztattam a jeges vízzel, és belecsavartam a szerencsétlent. Utána amennyire bírtam, kinyomkodtam a gennyet a sebéből, és akkor eszembe jutott valami.
-- Kölyök! Menj vissza a házba, és hozd át azt a hátizsákot, amiben az orvosi cuccok vannak.
Ezúttal gyorsabban megjárta az utat. A táskából egy katétert húztam elő, és beledugtam a csonkon vágott lyukba. Johan félájultan is felnyögött a fájdalomtól. Egy fecskendővel elkezdtem kiszívni az összegyűlt folyadékot. Jött rendesen. Amikor már eleget kínoztam, két öltésel odavartam a sebhez a katétert.
-- Nem tudom, ez segít-e, de napjában többször megpróbáljuk kiszívni -- mondtam az asszonynak, miközben a gyógyszerkészleteket mértem fel. "Siess, öreg, mert egy hét múlva elfogy az összes antibiotikum. Aszpirinnel meg nem sokra mész." Félrehívtam a Kölyköt.
-- Azt hiszem, egyikünknek mindig itt kell lennie. Én kezdek. Te menj vissza. Ha bármi baj van, nem akarom, hogy mindannyian ebben a házban legyünk.

Szólj hozzá!

B74

2011.02.24. 15:36 AfterBjörn

Igazam lett. Voltak olyan napok, amikor nemhogy a telepet, de a házat sem tudtuk elhagyni. Szakadt a hó este és reggel, mínusz 20 fok alá is esett a hőmérséklet. Ha éppen nem zuhogott, megpróbáltuk elhányni, de sok teteje nem volt: néhány óra múlva megint mindent ugyanúgy elborított a hó. Leszámítva a bezártság és kiszolgáltatottság érzését, végül is úgy gondoltam, hogy egy darabig biztosan kibírjuk, a sok mocsok meg talán beledöglik, már ha ennek a szónak egyáltalán van értelme velük kapcsolatban. Egy reggel, mikor felébredtem, azt hittem, még csak hajnal van, olyan sötét volt. A Kölyök szobájából nem hallottam semmi neszt. Ki akartam nézni az ablakon -- minden reggel, sőt igazság szerint minden ébredés után ez volt az első dolgom, és mindig arra számítottam, hogy a halottak százával özönlik el a telepet --, és akkor jöttem rá, hogy azért van sötét, mert tele van hóval az ablak. Rossz érzés fogott el. Nem tudom, mi van odakint. Halkan leakasztottam a puskát, megtöltöttem, és kinyitottam az ajtót. Legalább egy méter hó esett tegnap óta, valósággal ki kellett másznom. Verőfényes, szeles, hideg reggel volt, de legalább nem zuhogott. Johanék házát vettem szemügyre először. A kémény füstölt, de a bejáratot teljesen eltorlaszolta a hó. Át kell mennünk, ha lehet még ma, amíg van rá lehetőség. Az égre néztem. Újabb felhők gyülekeztek.

1 komment