Persze nem volt mindig ilyen egyszerű. Volt egy rohadék, akit vagy két héten keresztül kellett figyelnie, mire a mindennapi rutinból előtűnt valamiféle gyengeség. Élvezte ezt is, hiszen olyan volt, mint régen, amikor még normális -- szerinte persze csak simán más -- volt a világ, mint ma. Akkor nem lehetett szabadon, ahogy jól esett csinálni a dolgokat, és ennek a fickónak a biztonságra törekvése visszahozta a vadászat igazi izgalmát. És végül persze győzött, és bizony kiélvezte a győzelem minden pillanatát. Ilyenkor a világ urának érezte magát, sokkal jobban, mint azelőtt. Régen nem örülhetett, nem tombolhatott, hiába volt szinte művészi egy-egy vadászat, utána megint bujkálnia kellett. Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb, mint szinte bármi, amit az új világ tartogatott.