HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

84

2010.03.07. 12:45 AfterMárton

Egyik éjjel csörömpölésre ébredtem. Riadtan ültem fel és rohantam a konyhába -- onnan hallottam a zajt --, remegve nyitottam be. A csapda működött, legalábbis felborulva hevertek a zsineg végére kötött konzervdobozok, ám senkit nem láttam odabent. A kis ablak -- amin legföljebb egy gyerek férhet ki -- nyitva volt ugyan, de nem tudtam, hogy nem én nyitottam-e ki még az este vagy valamikor. Mindenesetre valószínűnek tűnt, hogy járt itt valaki, de hogy kicsoda vagy micsoda, azt nem tudtam továbbra sem. Valami hatásosabbal kell próbálkoznom, de még nem tudtam, mi legyen az.

Szólj hozzá!

83

2010.03.06. 12:43 AfterMárton

A józan észnek ellentmondva olyanokat csináltam, hogy nyitott ajtónál aludtam, damilból -- horgászboltból szereztem -- meg konzervekből hangos csapdát csináltam a konyhába meg olyan helyekre, ahova én mennék, ha betörnék ebben a helyzetben valakihez. De semmi eredmény, érintetlenül találtam minden huzalt, minden konzervdobozt. Sőt néha napokig úgy tűnt, egyáltalán semmiféle ember nincs a közelben, hogy valójában megint teljesen egyedül vagyok, de aztán, amikor a teljese elkeseredettség újra erőt vett rajtam, megint felfedeztemn -- vagy felfedezni véltem? -- valamit, ami újra erőt adott ahhoz, hogy tovább keressem azt a valakit, akivel most már legalább 6-7 hónapos magányomat megoszthatom.

Szólj hozzá!

82

2010.03.05. 06:44 AfterMárton

Csak nem akarta megmutatni magát, most már dühös kezdtem lenni. Nem éreztem fenyegetőnek a jelenlétét továbbra sem, de nagyon szerettem volna tudni, ki ez, mi ez. Abban már biztos voltam, hogy élő ember, de ezen kívül semmi. Üzeneteket hagytam: a hypermarketben, ha elmentem otthonról, az ajtón is, sőt a szobában, mert olyan érzésem is volt, hogy be-bejár. De semmi válasz, semmi egyértelmű jele, hogy ő is szeretné velem felvenni a kapcsolatot. Bosszantó volt, rettentően, de egyelőre élveztem a játékot, olyan dolgokkal kellett foglalkoznom, amik az emberiség buta, önző játékaihoz, még a nagy baj előtti időkből, igen hasonlított. És ez jó érzés volt, akármennyire nevetségesnek is tűnt néha. Egyszóval felvettem a kesztyűt, és elhatároztam, hogy én győzök.

Szólj hozzá!

81

2010.03.04. 07:22 AfterMárton

A nyomok, jelek szaporodtak. Volt egy óriási áruház nem messze a várostól, az autópálya mellett, úgy látszik, ez mindenütt a világon így meg, hypermarket a határban. Oda jártam szinte vásárolni, jó sok holmi volt még benne, nem is halmoztam fel semmit szinte. Ezen is lehetett volna gondolkodni. Hogy miért maradt itt ennyi minden meg, de most nem érdekelt. Szóval például itt is észrevettem, hogy fogynak a dolgok, egy-egy konzervhalomból valaki ki-kivett. Az első tehát, amit megtudtam a rejtélyes idegenről az volt, hogy nagyjából azokat a dolgokat szereti, mint én. Túl nagy nem volt a választék persze, de csak néha tűntek el olyan dolgok, amiket én kifejezetten utálok, ám annál többször olyanok, amiket viszont kifejezetten szerettem. A fenyegettség érzése ugyanakkor nem lengte be ezt az egészet, sokkal inkább a kíváncsiság és a várakozás öröme volt, ami átvette a helyét. De azért igyekeztem tudatosan óvatos maradni.

Szólj hozzá!

80

2010.03.03. 07:17 AfterMárton

Rögtön éreztem, hogy ebből még baj is lehet. Hogy ez nem lesz olyan egyszerű, hogy találkozunk, együtt csináljuk tovább, és minden könnyebbé, szebbé, élhetőbbé válik. Mi van, ha rossz ember? Ha megöl rögtön? Ha beleőrült már abba, amibe én is majdnem, vagy talán nem majdnem? Gondolkodni kell. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy biztonságos felvenni vele a kapcsolatot. Féri vagy nő? Hány éves? Tényleg egyedül van? Hogyan lépjek fel? Barátságosan vagy fenyegetőleg, kezdeményezzek egyáltalán? Ezer és ezer kérdés rajzott a fejemben. Úgy éreztem magam, mint Robinson, amikor gyűlölt szigetét véletlenül egy viharban majdnem elhagyta: pánikba estem.

Szólj hozzá!

79

2010.03.02. 06:29 AfterMárton

Gonosz, gonosz világ volt ez. Mindig, amikor azt hittem, egy percre megnyugodhatok, történt valami. És annyira más volt, mint a hülye filmekben. Soha nem volt a veszély konkrét, fenyegető -- leszámítva egy-egy esetet, amikor szinte kerestem a bajt --, és épp ezért mindig váratlanul jött. És mindig új formában. Már Haver megérkezése az életembe is kitágította azt a kört, amin aggódni lehetett, de amikor rájöttem, hogy van egy élő ember valahol a közelemben, aki legalább olyan rémült, elveszett és magányos mint én, szinte pánikba estem. Erre nem voltam elkészülve, valahol a lelkem mélyén addigra talán leszámoltam az emberi kapcsolat lehetőségével is. Erre tessék...

Szólj hozzá!

78

2010.03.01. 22:26 AfterMárton

Tengeri horgászat, füge, szőlő, naplemente, magány, macska, kockakő, abrosz, víz, paradicsom, zene, bor, domboldal, kopár, mégis élő. Ezek voltak a benyomásaim az első napokban, hetekben. De nem sokkal később, amikor már kezdtem elfelejteni szerintem beszélni is -- bár minden este tudatosan elszavaltam valami verset a tükör előtt --, valamiért azzal az érzéssek ébredtem, hogy nem vagyok itt egyedül. Nem tudom, az itt mit jelent, de határozottan éreztem. Talán a kis városkában van még rajtam kívül élő ember? Persze az is lehet, hogy nem igazán élő, mindenesetre az érzés fura volt és izgalmas. De persze az előkészületeket meg kellett tenni. Újra puskával aludtam. De nappal már kerestem, nem csak lepergettem az időt, mint a homokot.

Szólj hozzá!