Aftershock

Tűz ég valahol mellettem, érzem a melegét. A szabadban vagyok, felettem a csillagos ég. Kicsit fáj a lábam. Gyenge vagyok. Lassan összeáll a kép. Elájultam, a kölyök -- mi lenne, ha így hívnám? -- tábort vert valahol, lefektetett, és most itt vagyunk. A tűz másik oldalán kucorog, valamit nyársra tűzött, azt süti. Egész takaros a tábortűz, nem először csinálja. Pár perc múlva megnézi a húst, megkóstolja, majd odahozza nekem. Öröm suhan át az arcán, amikor meglátja, hogy magamnál vagyok. Odanyújtja az ételt.
-- Mi ez? -- kérdezem, csak hogy mondjak valamit.
-- Mókus. A nagyapám mutatta meg még régen, hogyan kell megfogni. Gondoltam, ne fogyjon a konzerv. Sok itt a mókus. -- Bizonytalan mozdulattal mutatott körbe.
-- Hol vagyunk? -- kérdeztem, miközben mohón enni kezdtem.
-- Miután... tudja, miután elájult... elég hamar találtam egy tisztást. Nem tudom, hol vagyunk. Valahol az erdőben.
Amennyire a tűztől csak tudtam, igyekeztem felmérni, milyen helyet választott. A lehető legrosszabbat. Mindenhonnan nyitott volt, pár méterrel a tűz fényétől már vége is volt a tisztásnak, a sűrű fák közül bármi előtörhet, csak későn vennénk észre.
-- Taposd el a tüzet. Máris! -- Sietve engedelmeskedett.
-- A puskát megtöltötted? -- Bólintott, és a kezembe akarta nyomni. Megráztam a fejemet. -- Nem, te őrködsz ma éjjel. Hajnalban eltűnünk innen. Pakolj vissza mindent a kocsiba és szállj be. Ha nem bírod tovább, ébressz fel, világos? Amint pirkad, már itt sem vagyunk.
-- Igen, uram. -- "Uram". Valahogy furcsán hangzott. Eszembe jutott, hogy nekem is az autóban kellene aludnom, de úgy döntöttem, hogy vállalom a kockázatot. Túl kényelmes és meleg vackot készített a Kölyök. Nem volt erőm a gondolkodáshoz. Újra álomtalan álomba zuhantam.
 

A ház romjai közt nem találtunk sok értékes dolgot, sajnos jó munkát végeztek a srácok. Kezdődik elölről. Víz, kaja, fegyver. És valami hely. Egy puskánk van, egyelőre elégnek kell lennie. Konzervek kellenek, és egy hely, ahol meghúzhatjuk magunkat.
-- Ismered a környéket? -- Bólintott.
-- Van még ilyen ház errefelé? Vagy bármi, ahol eltölthetünk pár napot, de nem a városban van?
-- Nem... nem tudom. Azt hiszem, nincs.
Marad a város. Valahol a szélén, egy olyan kellene, ami messzire esik a szomszédoktól legalább, jól védhető... Hirtelen megszédültem, kivert a hideg verejték, kezem csúszkálni kezdett a kormányon. Igyekeztem erősebben markolni, de erőtlen ujjaim nem bírták egyenesben tartani az autót. Rátapostam a fékre. A Volvo nagy nehezen megállt. Csönd volt, a fülem zúgott, valamit mondani akartam a fiúnak -- a nevét se tudom, talán azt akartam megkérdezni --, de nem maradt rá időm. Sötét lett, már a fülem se zúgott, valaki felemelt, valahova ráncigált, aztán semmire sem emlékeztem.
 

 Eszembe jutott, hogy megnézem, mi történt az autómmal, de valahogy olyan hálás voltam ennek a Volvónak, hogy elhozott a kórházból, hogy vele maradtam. Amikor megérkeztem a tisztásra, a nap már lemenőben volt. Az erdészház romjai füstölögtek, de nem arra figyeltem. A fiút kerestem. A srácot, akit életben hagytam. Kiszálltam az autóból, a nyomokat kezdtem vizsgálni. Igyekeztem nem tudomást venni a hullákról. A srác nyomai elég tisztán kivehetők voltak. Visszaültem a kocsiba, és amíg lehetett, autóval mentem utána. Szerencsém volt. Vagy inkább neki. Egy fa tövében ült, nem tudom, mióta. Merev tekintettel bámult maga elé, a jó és rossz emlékek, a magány, a félelem, ez mind ott kavargott a tekintetében. Megkönnyebbültem, nem tudom, miért. Talán mert nem arra gondoltam, hogy végül a legártatlanabbal bántam el a legkeményebben. Megálltam előtte, kiszálltam. Leguggoltam mellé. Rám nézett, kérdőn.

-- Gyere -- mondtam.

Jött. Hálásan, a halál torkából megmenekülők hálájával. Nem szólt semmit, csak a kezét melengette az autóba beáramló meleg levegőben. Kicsit rossz érzésem volt. Tudtam, hogy ez a kölyök mostantól úgy fog követni engem bárhova, mint egy kutya. És tudtam, hogy -- bár neki is haszna van belőlem -- ezt ki is használom. Ki kell használnom, mert míg erőre nem kapok, egyedül nem fog menni. Étel kell most, víz, és egy hely, ahol pár napig pihenhetek. Őr már van.

Amikor felébredtem (magamhoz tértem?), már délelőtt volt. Hideg, de barátságos délelőtt. Felálltam, hogy lássam, a vérveszteséggel hogy állok. Megszédültem, de úgy tűnt, rendben lesz. De pihennem kellene. Ez probléma. Még egyszer körülnéztem a kórházban, továbbra sem értettem, miért ennyire üres, és miért hagytak itt aránylag sok felszerelést, de bánni egyiket se bántam. Találtam az egyik öltözőben egy nagy hátizsákot, beleszórtam mindent, amit csak tudtam -- szikét, infúziós készletet, gyógyszereket, kötszert, kesztyűt, még katétert is --, majd kimentem a hátsó kijáraton a parkolóba. Az egyik irodából elhozott slusszkulcson távirányító is volt, elkezdtem nyomogatni. Szerencsém volt, az egyik Volvo reagált, ezek szerint valamennyi kakaó volt még az aksijában. Beültem és elindultam. Addigra valami terv kezdett körvonalazódni. Valaha volt erdei lakom mostanra bizonyára füstőlgő romjai felé vettem az irányt.