HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

B28

2010.09.19. 12:39 AfterBjörn

Valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy rettenetesen szomjas vagyok. Ami egy olyan helyzetben, amikor a csapból nem jön víz, és ráadásul komoly vérveszteség után van az ember, tényleg probléma. De szerencsére kórházban voltam, csak megoldom... Kóvályogtam a sötét folyosókon, lábam alatt nyikorgott a műanyag padló. Végül megtaláltam, amit kerestem. Annyira fáradt voltam, hogy igazából félni is elfelejtettem, és valahogyan éreztem, hogy üres az egész épület. Hogy nincs benne se élő, se holt. Fura is lehetett volna, hiszen elég nagy kórház, de már rég leszoktam arról, hogy a régi világban logikátlannak tűnő dolgokra próbáljak mégis értelmes magyarázatot találni.

Visszamentem a kórterembe. Az egyik infúziós oldatot -- sima sós víz -- egyből megittam, a másikat bekötöttem, és aludtam tovább. Nem akartam, hogy reggel legyen, mert akkor megint gondolkodnom és cselekednem kell.

Szólj hozzá!

B27

2010.09.17. 16:04 AfterBjörn

Végül odaértem a kórházba. Ajtaja betörve, odabent vaksötét. A sürgősségi osztályra siettem. Szerencsére nem fosztották ki teljesen, 20 perc alatt össze tudtam szedni mindent, amire szükségem volt: fertőtlenítő, sebvarró, fecskendő, tű, antibiotikum (bár gyógyszerből mindent, amit csak találtam, betömködtem egy zacskóba, ami az előtérben hevert). Most már csak valami fény kell. Elemlámpa... talán valami karbantartó helyiségben lesz. Vagy az irodákban. Végül a takarítóeszközök közt találtam. Reméltem, kitart. Visszamentem egy kezelőbe, és nekiláttam. A vágás mély volt, de elég tiszta. Vérzett nagyon, de persze nem annyira, mintha valami verőeret vágott volna át. Kitisztítottam a sebet, aztán összevarrtam. Aránylag simán ment, bár néha majdnem felkiáltottam a fájdalomtól. Csak persze nem mertem. Miután végeztem, kerestem egy kisebb kórtermet, egy székkel elzártam az ajtót, bevettem valami antibiotikumot és lefeküdtem aludni. Majd reggel átgondolom, hogyan tovább.

2 komment

B26

2010.09.15. 19:34 AfterBjörn

Lassan lépkedek a sötét utcán. Bakancsom talpa alatt néha megcsikordul egy kavics, mintha fájna neki. Nedves tenyeremből a puska minduntalan ki akar csúszni, ezért még erősebben markolomm. Lázam lehet, eddig azt hittem, melegem van, pulóver, kabát, de nem. Nem baj, ha találok antibiotikumot és kitisztítom a sebet, a láz is eltűnik. De messze vagyok még. Törjek föl egy autót? Ésszerűnek tűnik, de félek. Nem tudom, mitől, a zajtól, attól a pár perctől, míg a zárra kell koncentrálnom, és nem nézhetek magam mögé? Botorkálok tovább. A hideg szél néha utat talál a ruhámba, jól esik. Felhő kúszik el a hold előtt, ilyenkor vaksötét lesz. Mit nem adnék azért, ha reggelig várhatnék. Megtapintom a lábamat. Nem, nem fog menni. Oda kell érnem, márpedig nagyon hamar. Valami moccan mögöttem. Megfordulok, az előbukkanó hold egy bizonytalan, dülöngélő valamire veti sápadt fényét, mögülem mászott elő, valami sikátorból. Meghallott? Ne lőj, ne lőj, a zaj idevonzza őket. Az alak felém fordul, nő volt valaha, amikor még volt értelme ennek. Olyan, mintha szimatolna, de eddig ilyesmit nem vettem észre, most is csak képzelem. Dermedten állok, a véremmel együtt minden, amit valaha tudtam, akivé neveltek, cseppenként tűnik el belőlem. A mocsok közelebb jön, már itt van, meg tudnám érinteni. Nem lát, nem lát, sulykolom, de mi van, ha lát, semmit nem tudok ezekről, mi van ha csak szarakodik velem... Persze szarakodni csak nem tud már, az isten szerelmére, takarodj. Nem lélegzem. Megáll előttem, nem moccan, csak mint valami elmebeteg a régi világból, áll előttem, és előre-hátra himbálózik. És ekkor valahonnan, agyam rejtett zugából utat talál a világos gondolat: pánik. A legnagyobb ellenség. Másodpercek alatt tisztultak ki a gondolataim. Hangtalanul lehajoltam, valamit felkaptam a földről, és elhajítottam. Tompa puffanással ért földet, tőlem legalább 20 méterre. A mocsok lassan elindult arrafelé. Amikor jópár méterre volt már, csendesen továbbálltam. Ha pánikolsz, meghalsz. Újra megtanultam.

Szólj hozzá!

B25

2010.09.14. 10:33 AfterBjörn

Hiába tudtam, hova kell mennem, nehéz volt. Koromsötét minden körülöttem, néha egy-egy árny lebbent el a fényszórók előtt. Nem tudtam, hogy valóban láttam-e valamit vagy csak a vérveszteség miatt kezdtem látni dolgokat. Mert sajnos a srác elég mélyet vágott végül, úgyhogy sietnem kellett. Kerülgetni az autókat, a felborult kukákat, a hullákat... A szél sejtelmesen fütyült, a hold előtt felhők vágtattak, és sötét volt nagyon. És egy aránylag nagy városban ez a legfeltűnőbb -- azon kívül persze, hogy élő ember nem mozdul semerre. És ekkor leállt az autó. Nem tudom, miért, ha nappal lenne, világos, vidám, élő nappal, megjavítanám. De a sötét, elkeseredett, halott éjszakában másképp festenek a dolgok. A kórház, ahova igyekeztem, körülbelül 1 kilométerre volt. Ami nem sok, meg tudom csinálni, ha nem zavarnak meg közben. De ha harcolnom kell, neadjisten futnom, akkor könnyen lehet, hogy vége. Úgy döntöttem, hogy a zsákomat itt hagyom, csak a puskát viszem magammal. Ha el tudom látni a bajomat, akkor vissza tudok jönni a kocsihoz. Ha nem, akkor úgyis mindegy. Magamhoz vettem egy kis lőszert, kibiztosítottam a puskát, és kiléptem az éjszakába.

Szólj hozzá!