HTML

Aftershock

Történetek a világvégén túlról.

Friss topikok

  • BB88: Crossover! (2012.06.30. 22:43) N031
  • BB88: Szegény fickó. Éli az életét a zombiktól hemzsegő környéken, minden lépésére figyel, retteg és ha ... (2012.06.01. 19:41) N016
  • Zuz: +1 fakje (2012.05.31. 20:11) N014
  • BB88: Kezdődhetne már az új évad, izgalmas résznél lett vége az előzőnek. (2012.05.28. 17:10) N013
  • Zuz: ,,Az apokalipszis számára az igazi szabadságot hozta el. Ezért volt mindenkire sokkal veszélyesebb... (2011.11.22. 12:24) N008

Linkblog

B24

2010.09.10. 11:46 AfterBjörn

Ez volt a baj ebben az új világban többek közt: hogy hiába gondolkodsz, hiába hiszed, hogy előrelátó vagy, egy perc alatt mindent elveszíthetsz, mert egyszerűen képtelenség mindenre gondolni, mindenre odafigyelni. Ez végül is arra a gondolatra vezetett, hogy nincs fontosabb, mint a rejtettség.

Gyorsan hajtottam, mert csúnyán vérzett a lábam. Különösebben nem aggódtam miatta, egy orvosi rendelőbe, egy kórházba kell csak eljutnom, és meg tudom oldani. Csak ne legyen ott túl sok mocsok. Gyorsan számba vettem, mim van. Nem tarott sokáig: egy zsákban pár konzerv, víz, egy doboz töltény és a puska. Ennyi az egész, a többit mind otthagytam. Talán túl gyorsan mondtam ke a cuccokról, lehet, hogy lehetett volna valamit tenni még, de akkor kezdenem kellett volna valamit a sráccal, akit életben hagytam, és ahhoz nem volt kedvem. Előre néztem inkább. Lassan feltűnt a város előttem, a sötétségbe, csendbe és halálba burkolózó város.

Szólj hozzá!

B23

2010.09.08. 11:16 AfterBjörn

Hamar kiszúrtam a vezetőt. A főokost. Ráfogtam a fegyvert. Megkértem, hogy menjenek el. Hogy őszintén akartam-e, nem tudom. De úgy viselkedtem, mint egy civilizált ember. Még magyaráztam is, hogy tudok bánni a puskával, nincs esélyük, egyszerűen tűnjenek a picsába, és rendben leszünk. Röhögött. És itt követtem el egy hibát: nem gondoltam, hogy mögöttem is vannak, pedig rájöhettem volna, hiszen a molotovot onnan dobták be. És valahogy a közelembe került, és megszúrt. Nem volt vészes, azt tudtam rögtön, de el kellett látnom a sebet. Addigra eldöntöttem, hogy nem mehetnek el. Amelyik megszúrt, azt leütöttem, ez volt a leggyorsabb megoldás. És csak röhögtek, nem ijedtek meg, úgy látszik, tényleg kivetkőztek magukból. Ijesztő is lehetett volna, de addigra túl voltam ezen, és azzá a géppé váltam, akivé képeztek. Visszafordultam a többiek felé, a késes nyöszörögve feküdt a lábam előtt. Közelebb jöttek. A srácot, aki azt hitte, most ő a vezér, lőttem le először. Eltűnt a feje, összemocskolva a többieket. A kardot szorongató fiú egy pillanatra megtorpant, de rögtön utána rohamozni kezdett. Hasba lőttem, hogy lássák a többiek, hogy fáj, mert újra kellett töltenem a puskát, és ezzel időt nyertem. Most kezdtek elbizonytalanodni, és ha nem az vagyok, aki, talán megkímélem őket.

A leghátul álló, szemüveges, rémült srácon kívül senkit nem hagytam életben. Utána beültem a terepjáróba, és elhajtottam.

Szólj hozzá!

B22

2010.09.07. 10:39 AfterBjörn

Mondhatnám, hogy megijedtek, rájöttek, hogy marhaságot csináltak, és elfutottak, de nem azért írom ezt a naplót, hogy szépítsek. Röhögtek, meg valamit szövegeltek is. Lőfegyver nem volt náluk, de kések igen, még egy igazi szamurájkardot is láttam az egyiknél. Vér csöpögött róla, nem akartam tudni, mit vagdosott szét vele a srác, de az biztos, hogy nem én leszek a következő. Mondtam ugyan nekik, hogy menjenek el, de ha őszinte akarok lenni, nem tudom, valóban azt akartam-e? Ha elmennek, nem lesz nyugtom, bármikor visszajöhetnek, bár nekem sem volt már maradásom. Mögöttem nagy lánggal égett a faház, előttem A legyek ura...

 

 

Szólj hozzá!

B21

2010.09.06. 16:50 AfterBjörn

Persze csak hittem, hogy eltölthetek két hetet anélkül, hogy baj lenne. Egyszerűen nem fordítottam elegendő gondot arra, hogy a menedékem rejtve legyen, és keservesen fizettem meg a leckét. Az első napok jól teltek. Nem láttam senkit, a mocskokat sem. A lelkem is nyugodtabb volt, mint már évek óta, gondolom azért, mert hazamentem előtte.

Ám egy éjjel arra ébredtem, hogy nyikordul az ajtó. Felpattantam, kezemben a sörétes puskával kirohantam. Ebben a pillanatban repült be a molotov az ablakon, lángra lobbant a függöny. Tudtam, hogy vége, szinte mindenemnek vége... ha egyáltalán túlélem. Nem értettem semmit. Ha agyonütnek és elviszik a kajámat, vagy beköltöznek, az logikus lett volna. Ennek semmi értelme nem volt. Az ajtó tárva-nyitva, de élőlénynek nyomát se láttam. Magamra rántottam egy nadrágot és egy télikabátot, és kiléptem a már kifejezetten hideg éjszakába. És amikor megláttam a suhancokat, amint ott állnak velem szemben, félkörbe rendeződve, és gyermeki kegyetlenséggel figyelik égő házamat, és azt, amit okoztak, és engem, ahogy esetlenül forgolódok, megértettem, hogy miért nincs logika abban, amit tettek. Mert gyerekek voltak. És ne higgye azt senki, hogy van rosszabb, mint féküket vesztett kölykökkel összeakadni. Nem tudsz velük beszélni, nincsenek érvek. Ha a hatalomtól, az erőtől való félelem kontrollja megszűnt, bármire képesek. Ezek legalábbis ilyenek voltak. Kibiztosítottam a puskát.

Szólj hozzá!