Észak. Olyan sok minden vonzott ide, pedig (legalábbis a szárazföldön) olyan sok helyre mehettem volna. De otthon nem volt jó, délen nem volt jó, maradt a világnak az a része, ahol egyszer már jártam, és ahol akkor is, amikor nyüzsgött az emberi élet a Földön, az ember egyedül tudott lenni. Talán titkon arra gondoltam, hogy ha elég ideig élek egy északi tó partján, majd jól elhitethetem magammal, hogy valójában nem vagyok egyedül, csak úgy döntöttem, hogy kivonulok. Ostobaság? Lehet, de olyan sok ostobaságot kellett kiötlenem, hogy ne veszítsem el a józan eszemet, mint egy igazi művésznek. Lassan haladtunk.
