Aftershock

Ki a városból tehát. Szerencsére nem tartott sokáig, egy pár mocskot kellett megcsinálni út közben, és viszonylag hamar elértem egy erdősebb részt. Azon tanakodtam, hogy ez az egész vajon csak az embereket érinti-e, vagy végül minden élőlényből ilyen hörgő-zabáló akármi lesz. Noha az előbbit már-már elfogadtam, ez utóbbi nem tetszett. A kiképzésem alatt megtanultam, hogy amíg tehetsz valamit, bármit, nem vesztél el. De ha minden élőlény elpusztul körülöttem, akkor sokat nem tehetek. Füleltem, kétségbeesetten akartam valami jelét kapni annak, hogy az állatokkal semmi nem történt, hogy majd, ha az első sokkon túl vagyok, lesz mire vadásznom, vagy valami... hogy maradt esélyem. De csönd volt, tökéletes, néma csönd. A napfény ferdén tűzött át a fák koronáján, mögöttem a város, halkan, mintha élne, pedig halott volt, talán az enyészet hangját hallottam? Nincs arra keresni valóm. Elindultam dél felé, ha valamire, hát kurva nagy hidegekre nincs szükségem, márpedig akár heteken belül beköszönhet a tél. Lassan, óvatosan lépkedtem a néma erdőben.